Komoly összegtől esik el Caramel azzal, hogy kimaradt a Megasztár zsűrijéből. Az énekes az Eurovíziós Dalfesztiválra készül, amely nemzetközi karrierrel kecsegteti. Szuperkoncertjén sok ezer néző előtt, majd a legismertebb közösségi portálon működő hivatalos oldalán jelentette be Caramel, hogy a hamarosan induló Megasztár 6 zsűritagja lesz. A TV2 azonban tegnap kihirdette az ítészek végleges névsorát, és nagy meglepetésre ebben nem szerepelt a hajdani megasztár neve. A közlemény szerint Bereczki Zoltán, Falusi Mariann, Bochkor Gábor és Mester Tamás került be a zsűribe. Utánajártunk, mi áll a háttérben. Még tavaly megkaptam a hivatalos felkérést a TV2-től, amire nem mondtam azonnal igent. Amellett ugyanis, hogy hatalmas megtiszteltetés, komoly felelősségről van szó. Hosszasan vívódtam a döntés előtt, és végül igent mondtam – magyarázta lapunknak Caramel. – Néhány nappal ezelőtt azonban kiderült, hogy bekerültem az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának legjobb húsz előadója közé. Mérlegelnem kellett: a Megasztár zsűrijét választom, ami nem szakmai kihívás, vagy az énekesi álmaimat váltom valóra, külföldön is megmérettetem magam.
A neve felmerült, de sosem született megállapodás
Végül az utóbbi mellett döntöttem – tette hozzá az énekes, aki minden energiájával a közszolgálati csatorna versenyére akar koncentrálni. Amint határozott, Caramel megkönnyebbült, annak ellenére, hogy súlyos anyagi áldozatot hozott.
– A döntés után óriási kő esett le a szívemről. Hatalmas feszültségtől szabadultam meg, azt hiszem, nem vagyok lelkileg felkészülve, hogy ítélkezzem fiatal tehetségek fölött. És akkor is így gondolom ezt, ha annyi pénzről mondtam le, amennyit sokan egész évben keresnek. Noha Caramel biztosra ígérte rajongóinak, hogy részt vesz a Megasztárban, a TV2 több zsűrorjelöltet is kipróbált, mielőtt döntést hozott. Végül a csatorna az énekes nélkül hirdetett zsűrit, de számít Caramelre az új szériában.
– Caramellel sosem született megállapodás, de tény, hogy a neve felmerült a Megasztár zsűrijével kapcsolatban. Rajta kívül egyébként másokkal is készítettünk próbafelvételeket, úgy láttuk azonban, hogy a ma bejelentett – Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor, Mester Tamás alkotta – felállás illeszkedik legjobban a műsor koncepciójához. Caramellel sem szakad meg a kapcsolat: különleges szerepet szánunk neki a Megasztárban, ráadásul minden erőnkkel támogatjuk abban, hogy ő képviselhesse Magyarországot az Eurovíziós dalfesztiválon 2012 -ben – nyilatkozta lapunknak Koltay Tamás, a csatorna szóvivője.