Eurovíziós Dalfesztivál - Meg van a legjobb 3o dal

Szerdán este kihirdették a 30 dalt és az előadókat. Ezzel kezdetét vette az Eurovíziós Dalválogató show. Az idén rekordszámú, 435 nevezés érkezett.
Kiválasztotta A Dal előzsűrije azt a 30 dalt, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál január 25-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában. A bejutott énekesek között van Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Király Linda, a Mystery Gang, Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi és Király Viktor.

Január 25-én, február 1-jén és 8-án szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben. A két középdöntő február 15-én és 16-án lesz, onnan nyolc dal jut a február 22-ei döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

Eurovíziós Dalfesztivál - Idén is lesz szegedi induló az Eurovíziós Dalfesztiválon

Sent for me című dalával nevezett a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra Tóth Jonathan. A szegedi énekes lírai hangzását a country ballada stílusában ötvözte szerzeményében, még csak angolul hallhatjuk, de hamarosan elkészül magyar változata is.
Első saját dalával – melyet Grósz Artúr Valentinzeneszerzővel közösen készítettek el, már szerencsét próbált a dalfesztivál tavalyi évadán az ifjú szegedi tehetség, Tóth Jonathan. Akkor sajnos nem sikerült bejutnia az elődöntőbe, a szegedi énekes azonban idén ismét pályáz. “A ‘Szárnyal egy dallam’ után már épp idejét éreztem, hogy egy újabb dal szülessen. Ez év májusában megpályáztam Szeged város alkotói pályázatát, amit meg is nyertem, és ezért nagyon hálás vagyok a városomnak! Ez hatalmas anyagi segítség volt ahhoz, hogy a dal megszülethessen”  árulta el Jonathan. A szöveg és dallam megírásában a jamaicai és etióp gyökerekkel bíró Johnny K. Palmer volt a segítségére, akivel a sikeres pályázat után kezdték meg a közös munkát.
“Alapból egy nagyon lírai beállítottságú énekes vagyok, így nem volt kérdés, hogy milyen dalt szeretnék, persze ahhoz, hogy sikeres legyél, némi kompromisszumot is kell kötni. Miközben nagy bőszen hallgattuk és kerestük a dalokat, Johnnynak jutott eszébe az úgynevezett country ballada stílus. Először nagyokat pislogtam az ötleten, hiszen a country elég távol áll tőlem, miután azonban mutatott pár mintát, én teljesen padlót fogtam. Olyan dalt álmodtunk meg, ami teli van érzelemmel, lírai is de dinamikus, van kitörési pontja, katartikus élmény", mesélte az énekes. Az angol nyelvű dalt hamarosan magyarul is meghallgathatja a közönség.
Bár nem neki szorított a dalfesztivál hazai indulói közül, a vicc kedvéért egy fél napot ByeAlex bőrébe is bújt az énekes tavaly a Szegedi Borfesztiválon. “Egyszerű, dallamos dalocska volt a Kedvesem, ami nagy sikert hozott ByeAlexnak. Egy időben még a csapból is ez folyt, így akaratlanul is belemászott az ember fülébe, a végére még én is megszerettem”. Az évről évre visszatérő fesztivál az énekes szerint egy nagy lehetőség, hogy az induló megmutassa magát, tehetségét, az országát. Emellett jó móka és természetesen hatalmas elismerést jelent a részvétel.
Jelenleg egy Campus Hungary-ösztöndíjnak köszönhetően Szicíliában dolgozik diplomamunkáján Tóth Jonathan. Legkésőbb márciusban hazatér, addig azonban minden azon múlik, hogy az Eurovízión beválogatják-e dalát az elődöntőbe. Tavaly egy másik szegedi induló, Tandi Flóra is pályázott a dalfesztiválra Hangok tengerén című szerzeményével, a 2014-es évadra azonban nem jelentkezett.

Eurovíziós Dalfesztivál - Több, mint 200 magyar nevezett az Eurovíziós Dalfesztiválra

Több mint kétszáz dal érkezett a december 1-jei határidőre az Eurovíziós Dalfesztivál jövő évi magyar válogatóversenyére, A Dalra. A tíztagú előzsűri a héten hallgatja végig a felvételeket, az elődöntőkbe jutó
30 dalt a jövő héten ismerteti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTV Zrt.
A Dal 2014. január 25-én indul az M1-en az első elődöntővel, a finálé február 22-én lesz, akkor dől el, ki képviseli Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában.

Eurovíziós Dalfesztivál - Szerbia lemondta a részvételt

Nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Szerbia.
Az RTS Kollégiuma a közlemény szerint azért döntött így, mert az állami televíziónak nincs pénze arra, hogy a koppenhágai szerb részvétel költségeit biztosítsa.    
"Szerbia önálló országként 2007 óta vett részt a versenyen, fellépői sorozatosan jól szerepeltek, 2008-ban pedig a verseny házigazdája volt, s mint ilyen, szervezési és műszaki szempontból is olyan új mércéket állított fel, amelyek ma is példaértékűek az eurovíziós közösségben” – áll a tájékoztatásban.    
Az utóbbi években a magas költségek, az anyagi nehézségek és a gazdasági válság miatt több ország is kiszállt a versenyből.
A szerb köztévé a következő években akkor tudja biztosítani a részvételt, ha stabil és megfelelő mértékű lesz a pénzügyi támogatása - olvasható a dokumentumban.

Eurovíziós Dalfesztivál - Tolvai Renáta is indul a Eurovíziós dalfesztiválon

Nagyvárad- Vasárnap este a Szigligeti Színházban jubileumi gálával ünnepelték, hogy tíz éves lett a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Alapítvány és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által rendezett Ki Mit Tud?! tehetségkutató vetélkedő.
A rendezvényen a Megasztár 5-győztes Tolvai Renáta, Molnar Monica canto könnyűzene tanárnő volt tanítványa is fellépett, mivel az egyik kiírásban megnyerte a saját kategóriáját. Az Erdély Online érdeklődésére válaszolva elmondta: mindig szívesen tér haza szülővárosába, többek közt azért is, mert az itteni emberek sokkal kedvesebbek, mint a budapestiek. Ezért is örül annak, hogy a szülei kiköltöztek hozzá a magyar fővárosba, a nagymamája azonban már nem akart lakhelyet változtatni.
Az énekesnőtől megtudtuk azt is, hogy a napokban készül el a legújabb énekszáma, melyhez videoklipet is fognak forgatni. Be szeretne nevezni ugyanis az Eurovíziós dalfesztivál magyarországi válogatójára, a dalokat pedig december 1-ig lehet beküldeni. „Akkor sem leszek szomorú, ha nem én leszek a kiválasztott. Szeretem a versenyeket, és úgy vélem, hogy ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy megmutassam magam”, mondta. Ezen kívül rengeteg fellépésen van túl, Nagyváradra például most éppen Ukrajnából érkezett, tizennégy órát utazott autóban, hogy idejében megérkezhessen a gálára. Megjegyezte: úgy érzi, fejlődik, jó úton halad a karrierje, a jövő évi tervei közt egy új lemeznek a megjelentetése is szerepel. Hozzátette: a kezdetet számára a Partium Rádió Hangja vetélkedő jelentette, azóta veszi komolyan az éneklést. Az utóbbi időben nagyon megváltozott az élete, egy ideje csak az éneklésből él, és ezt szeretné egész életében csinálni.
További híreket, érdekességeket tudhat meg a Rövid-Hírek.hu oldalon.

Eurovíziós Dalfesztivál - Magyar Hajléktalan is indulna az Eurovíziós Dalfesztiválon

Dalt írt egy ötvenéves hajléktalan az Eurovíziós Dalfesztivál következő magyar nemzeti válogatójára, Varga János tizenhat éve él az utcán, de most úgy döntött, elindul Európa legnagyobb zenei versenyének magyar előválogatóján. A hajléktalan férfi muzsikusokat keres, hogy segítsenek neki a háttérzenét megkomponálni.
Egyelőre utcáról és személyesen intézi ügyeit James, azaz Varga János. A pécsi férfinek se lakása, se telefonja, de úgy gondolta, elindul Európa legnagyobb zenei versenyének magyar előválogatóján.
Azt mondtam magamban, hogy hoppá, nekem itt kell valamit tennem, mert úgy érzem, hogy tudok írni egy olyan dalt, ami dallamos, ami lefordítható, fülbemászó – mondta James, aki egy ismerősének rádióját hallgatva értesült a felhívásról. A Ré
g volt, szép volt… című nótát a rokonainak, ismerőseinek írta – azoknak, akik eltávolodtak tőle, amióta hajléktalan. James, aki egy belvárosi parkolóban lakik és utcaseprőként dolgozik, úgy gondolja, képes végigcsinálni, megmutatni, hogy egy fedél nélküli ember is tud, ha akar.        Az Eurovíziós Dalfesztivál 2014-es döntőjét Koppenhágában rendezik.

Eurovíziós Dalfesztivál - Jövőre újra szól a Dal

Jövőre újra szól A Dal. A közmédia már várja az előadók és dalaik jelentkezését. Idén újdonság, hogy a magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, illetve az országban élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is várja a zsűri.
Már látható és hallható a közmédia összes csatornáján az a figyelemfelhívó kisfilm, amelyben azok jelentkezését várják, akik részt szeretnének venni a Dalválasztó show-n.
Tavaly rekordmennyiségű, csaknem 250 dallal pályáztak, amiből a szakmai zsűri választotta ki a legjobb harmincat. Végül ByeAlex Kedvesem című dala került ki győztesen. Így ő képviselhette Magyarországot Malmőben.
Bár sokan kételkedtek abban, hogy a többi produkciótól jelentősen eltérő dal megállja-e a helyét a nemzetközi mezőnyben, végül a 10. lett az európai nézők szavazatai alapján. Ez az Eurovíziós Dalfesztivál történetében az egyik legjobb magyar szereplés volt.
Idén december elsejéig lehet elküldeni a pályázatokat. Maximum háromperces alkotásokat várnak olyan előadóktól, akiknek korábban már jelent meg albuma vagy rádiófelvétele, és van érvényes lemezszerződése vagy menedzsere. A feltételek között több újítás is van.
"Abban változik az idei kiírás, hogy angol nyelvű dalokat, illetve Magyarország területén élő kisebbségek illetve etnikumok nyelvén íródott dalokat is várunk, de magyar szövegnek feltétlenül lennie kell az idei pályázatokban is" – nyilatkozta Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke.
A pályázáshoz szükséges információkat és a jelentkezési lapot a www.adal2014.hu internetes oldalról lehet letölteni. A beküldött dalokból idén ismét egy szakmai zsűri választja majd ki a legjobbakat.
Az, hogy ki képviseli Magyarországot 2014-ben az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában, a hazai Dalválasztóban dől majd el február közepén, további hírek olvasása a rövid hírek oldalon.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Már bejelentették: itt lesz az Eurovíziós Dalfesztivál

Az időpont már eldőlt, a helyszínért még versenyt futnak a városok.
A rajongók már most megjegyezhetik a dátumot: most már biztos, hogy a következő Eurovíziós Dalfesztivál döntője 2014. május 10-én lesz Dániában. A kérdés most már csak az, hogy pontosan hol?
Az időpontot a dán rádió jelentette be hétfőn, de azt továbbra sem lehet még tudni, hogy a dalverseny fináléját a fővárosban, Koppenhágában tartják-e meg. A rendezés jogáért még az 55 ezer lakosú Horsens kikötővárosa és a még nála is kisebb Herning is versenyben van.
Az elődöntők május 6. és 8. között lesznek  - részletek még erről sem ismeretesek, és talán nem véletlenül. A magas költségek ugyanis 2013-ban négy országot is elriasztottak a rendezvény megtartásától, és a dánok sem jutottak még túl a pénzügyi válságon. Ebben az évben azonban a dánok 20 éves mezítlábas énekese, Emmelie de Forest megnyerte a dánoknak a díjat Only Teardrops című dalával.
A jövő évi magyar indulót A dal című műsorban választják ki, amelynek zsűrijében az idén jól szerepelt ByeAlex is benne lesz.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Szétszedik a nők ByeAlexet

Megőrülnek a nők ByeAlexért (27)! Az Eurovíziós Dalfesztiválon tizedik helyezést elért énekes Kedvesem című dalával nemcsak a magyar hölgyek szívébe lopta be magát, hanem a külföldiekébe is. Márta Alex (akit a Bravo Otto az Év felfedezettje kategóriában jelölt díjra) nótája Svédországban, Németországban, Észtországban és Litvániában is a letöltési listák élén áll, így hát nem csoda, hogy az ottani nők is felfigyeltek a titokzatos tekintetű dalszerzőre. Rengeteg külhoni lány, asszony szól hozzá a képeihez, rajongásuk jeléül pedig sokszor küldözgetnek szívecskéket is ByeAlexnek. Akad, aki tortát süt neki Kedvesem felirattal, van olyan, akit egyenesen megihlet, és portrét fest róla. És persze sok-sok lány egy közös fotóval is beéri a fiatal sztárral.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - A hazai tévézők harmada nézte ByeAlexet

Az idei döntőt félmillióval többen nézték a tavalyinál, de még a 2011-est is meghaladta. Este az M1 volt a legnézettebb csatorna, a fiatalabb nézők körében is magas volt a nézettség. A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének estéjén az Elővízió és a malmői közvetítés több mint négy órás műsorfolyama alatt az M1-re kapcsolók száma meghaladta a hárommillió főt. A döntő 1 millió 133 ezer fős nézettséget ért el, ami több mint félmillió fővel magasabb, mint amit a 2012-es finálé elért, de 8%-kal meghaladja a 2011-es eredményt is, amikor Wolf Katinak szurkolhatott a néző - közölte az MTVA. Az idei döntő közönségaránya 32,6% lett, ami annyit jelent, hogy szombat este 9 óra után minden harmadik tévénéző az M1-et választotta, amivel a közszolgálati adó a legnézettebb lett ebben az idősávban. ByeAlex szereplésére a fiatalabbak is kíváncsiak voltak: a műsor közönségaránya a 18-49 évesek körében is kimagasló, 31,4% volt, és ebben a célcsoportban az Eurovíziós Dalfesztivál egyben a szombati nap legnézettebb műsora is lett. (Az M1 átlagos közönségaránya 10 százalék körüli - a szerk.)

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - ByeAlex Kedvesem című nótája senkit sem hagy hidegen

Márta Alex (27) Kedvesem című nótája senkit sem hagy hidegen. Akad, aki szörnyűnek tartja, de még többen vannak, akik imádják. A ByeAlex-rajongók közé tartozik minden bizonnyal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanító egyik fizika tanár is, aki egy zárthelyi vizsga feladatsor minden egyes példájába belefoglalta „az ő kedvesét". Az én kedvesem a végtelennel ujjat húz, és sosem retteg. Még akkor sem, amikor tücskök húzta rozmaringhintóján a hegyes-dombos vidéken száguldozik. Éppen egy olyan dombon jön át, aminek függőleges metszete 100 méter sugarú kör, és a hintója elemelkedik az útról, ott, ahol 20 foknyit jött le a domb legfelső pontjához képest. A hintó sebessége állandó. A kedvesem 80 kilogramm, a hintója 1400 kilogramm. Mekkora sebességgel ment az én kedvesem az ő hintójával?" – áll a feladatban. A ByeAlex-jelenség tehát magával ragadta a reál tantárgyakkal foglalkozó embereket is. A hír persze eljutott a szerzőhöz is, aki a feladatsort közzétette a rajongói oldalán.

Eurovíziós Dalfesztivál - ByeAlex vasárnap érkezett haza Malmőből

Pihenéssel és alvással töltötte az elmúlt napot ByeAlex, aki vasárnap érkezett haza Malmőből az Eurovíziós Dalfesztiválról. A tizedik legjobb dal tulajdonosa nem érez elégtételt, csak örül.
ByeAlex megmutatta, hogy érdemes a közönség szeretetére. Az énekes és csapata vasárnap késő este érkezett haza az Eurovíziós Dalfesztiválról, ahol a tizedik helyezést érték el. ByeAlexet tapsvihar fogadta a repülőtéren.
– Nagyon fáradtak vagyunk. Szerda óta naponta kétszer kellett fellépnünk több mint tízezer ember előtt, mert ugye ott telt házas próbák voltak, úgyhogy az egy rettenetesen fárasztó kör volt. De igyekeztünk, meg éreztük is, hogy szeretnek minket, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a skandináv országokból. Örülök neki, hogy hiteles maradt a dalom, és azt érezem, amit vállaltam és ígértem, azt megtettem – nyilatkozta a Magyar Televíziónak ByeAlex, majd taxiba szállt, és elhagyta a repteret. Alex alvással és pihenéssel töltötte a pünkösdhétfőt – mondta a Borsnak Bérczes Ádám, a CLS kiadó vezetője, ByeAlex menedzsere.
– Nagyon elégedettek vagyunk a tizedik helyezéssel. Már két svéd kiadó megkeresett minket, hogy kiadná a Kedvesemet, egy svéd énekesnő szeretné feldolgozni a nótát, valamint egy dán szerző is jelentkezett, aki lefordítaná a dalt. S ez még csak az Eurovízió utáni első nap – mondta a menedzser, akit arról is kérdeztünk, mi a véleménye a sok negatív véleményről, amely végigkísérte ByeAlex feltűnését a semmiből.
– Az eredménye mintául szolgálhat azoknak, akik fanyalogtak. Nem elégtételt érzünk, hanem öröm van a szívünkben, mert a pozitív eseményekre fordítjuk a figyelmünket. Alex egy nagyon tehetséges dalszerző, zenész. Szívesen írna dalt Zsédának vagy bármelyik magyar énekesnek, aki megkeresi. A dalverseny miatt elhalasztottuk a készülő lemezének felvételeit, úgyhogy most ez a következő feladat számunkra – mondta Bérczes Ádám.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmő - Így látták ByeAlex produkcióját a külföldi újságírók

Így látták ByeAlex produkcióját az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét végigközvetítő külföldi újságírók.
Miközben a szombati döntő példátlan módon igazolta a fogadóirodákat - az első öt helyezettnek csak a sorrendjét nem találták telibe, a kilétüket igen -, a dalversennyel foglalkozó újságok és blogok nagyrészt egyetértettek az idei Eurovízió fontos kérdéseiben is: a román Cezaré volt a döntő legviccesebb produkciója; a holland Anouké volt a legjobb dal, ami viszont nem feltétlenül egy ilyen versenyre való; a dán Emmelie de Forest dala pedig valóban fülbemászó volt. A kevés meglepetés egyike volt a magyar ByeAlex szereplése, akit előzetesen a döntőbe sem vártak a szakértők, de a döntőben sem vártak tőle jobb szereplést a mezőny alsó harmadánál. Mit szóltak a Kedvesemhez a döntőt közvetítő külföldiek?
Nos, leginkább a magyar énekes "hipszteres" külsején élcelődtek, mint ahogy a twitterezők nagy része is. "ByeAlex, ha itt vagy, akkor ki az, aki sikertelenül, sóhajtozva próbál csajozni Shoreditchben, a kezében a Meztelen ebéd olvasatlan példányával?" - tette fel a kérdést a Guardian újságírója (Shoreditch a népszerű londoni hipszterkörnyék hírében áll), majd még hozzátette, hogy a szemüvegben nyilván nincs is lencse, és vélhetően egy 3D moziból lopta ByeAlex, illetve fogadni merne, hogy márkaépítéssel foglalkozik. A Telegraph szerint Magyarország hipszter-hitelességét könnyen alááshatják a háttérben kivetített érthetetlen animációk, az ír The Journal pedig amiatt aggódott, hogy ByeAlex nem fog-e megsülni abban a sapkában.
A Mirror újságírójának viszont Badly Drawn Boy, a folyton sapkában mutatkozó, a kétezres évek elején népszerű énekes-dalszerző jutott eszébe ByeAlex külsejéről, és azt is megjegyezte, hogy ez a csendes dal a gyógyír a fájdalomra, amit a román dal végighallgatása okozott. A szintén brit Metro is elégedett volt a dallal, ám az újságíró nehezen türtőztette magát, hogy ne kiabálja a tévének, hogy "HANGOSABBAN MÁR!" Az Irish Times egyenesen Strepsilst ajánlott a suttogó ByeAlexnek, míg az ugyancsak ír RTE bloggere azt emelte ki - egy Hungary-hungry szóvicc mellett -, hogy a dal elüt az átlagtól, és ez a javára válik.
A legnagyobb máltai újság, a Times of Malta újságírója viszont már nem volt ennyire lelkes, szerinte a dal egy idő után unalmassá válik és nem tart sehová. Az ausztrál Sydney Morning Herald egyenesen a Garden State nevű dögunalmas hipszter-kultuszfilm rendezője, Zach Braff figyelmébe ajánlotta a dalt, és kellemes háttérzenének nevezte azt, megjegyezve, hogy a vokalista Wéber Helga vidámsága némiképp ellentétben áll a dal melankolikus előadásmódjával.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmő - Dánia nyerte az Eurovíziót

Dánia nyerte 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztivált. Emmilie De Forest az Only Teardrops című dallal kapta a legtöbb szavazatot. Magyarország a 10. helyen végzett 84 ponttal.
Szombaton rendezték a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lépett színpadra, köztük a magyar ByeAlex Kedvesem című dalával. A magyar előadó az előkelő 10. helyen végzett 84 ponttal.
A győztes a dán lány, Emmilie De Forest lett Only Teardrops című dalával. Szoros küzdelem folyt Azerbajdzsán és Dánia között, a harmadik helyre pedig Ukrajna került.
A Malmö Arenában elsőként a Franciaországot képviselő Amandine Bourgeois adta elő L'enfer et moi (A pokol és én) című dalát. A csütörtöki elődöntőből a fináléba került ByeAlex és a Kedvesem 17.-ként hangzott el a 26-os mezőnyben.
A további döntős országok: Litvánia, Moldova, Finnország, Spanyolország, Belgium, Észtország, Fehéroroszország, Málta, Oroszország, Németország, Örményország, Hollandia, Románia, az Egyesült Királyság, Svédország, Dánia, Izland, Azerbajdzsán, Görögország, Ukrajna, Olaszország, Norvégia, Grúzia és Írország.
Az egyes országok nemzeti zsűrijének szavazatait, valamint a tévénézők által az utolsó dal elhangzását követő 15 percben leadott telefonos/sms-es voksokat egyenlő arányban vették figyelembe (saját országra nem lehet szavazni).
A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával.
A döntőt május 18-án rendezték meg huszonhat ország részvételével. A mezőnyt a következő országok alkotják:
#OrszágNyelvElőadóDalMagyar fordításHelyezésPontszám
01Franciaország FranciaországfranciaAmandine BourgeoisL'enfer et moiA pokol és én23.14
02Litvánia LitvániaangolAndrius PojavisSomethingValami22.17
03Moldova MoldovarománAliona MoonO mieEgy ezer11.71
04Finnország FinnországangolKrista SiegfridsMarry MeGyere hozzám!24.13
05Spanyolország Spanyolországspanyol, angolESDMContigo hasta el finalMindvégig veled25.8
06Belgium BelgiumangolRoberto BellarosaLove KillsA szerelem öl12.71
07Észtország ÉsztországésztBirgitEt uus saaks alguseEgy új kezdet lehetne20.19
08Fehéroroszország FehéroroszországangolAlyona LanskayaSolayoh16.48
09Málta MáltaangolGianlucaTomorrowHolnap8.120
10Oroszország OroszországangolDina GaripovaWhat IfMi van, ha5.174
11Németország NémetországangolCascadaGloriousPompás21.18
12Örményország ÖrményországangolDoriansLonely PlanetMagányos bolygó18.41
13Hollandia HollandiaangolAnoukBirdsMadarak9.114
14Románia RomániaangolCezarIt's My LifeEz az életem13.65
15Egyesült Királyság Egyesült KirályságangolBonnie TylerBelieve in MeHiggy bennem19.23
16Svédország SvédországangolRobin StjernbergYouTe14.62
17Magyarország MagyarországmagyarByeAlexKedvesem (Zoohacker Remix)10.84
18Dánia DániaangolEmmelie de ForestOnly TeardropsCsak könnycseppek1.281
19Izland IzlandizlandiEythor IngiÉg á lífÉlek17.47
20Azerbajdzsán AzerbajdzsánangolFarid MammadovHold MeÖlelj át!2.234
21Görögország Görögországgörög, angolKoza Mostra és Agathon IakovidisAlcohol Is FreeIngyen van az alkohol6.152
22Ukrajna UkrajnaangolZlata OgnevichGravityGravitáció3.214
23Olaszország OlaszországolaszMarco MengoniL'essenzialeA lényeges7.126
24Norvégia NorvégiaangolMargaret BergerI Feed You My LoveTáplállak szerelmem4.191
25Grúzia GrúziaangolNodi Tatishvili és Sophie GelovaniWaterfallVízesés15.50
26Írország ÍrországangolRyan DolanOnly Love SurvivesCsak a szerelem éli túl26.5

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmő - 10-dik helyen végzett az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében ByeAlex

Magányosan ünnepel ByeAlex.  Átírta a többség által várt forgatókönyvet, hiszen tizedik helyen végzett az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében ByeAlex (28), a siker azonban az égvilágon semmit nem változtatott rajta.

Márta Alex a svédországi tartózkodása alatt is önmagát adta. Nem ismerkedett a többi delegáció tagjaival, a hivatalos bulihelyen sem fordult meg, néha kifejezetten antiszociális volt. Alex a kötelező programokon mindig részt vett – egyebet nem is tehetett –, de abban a pillanatban, amikor kicsi szabadideje maradt, azonnal elvonult, és a telefonját bújta. A magyar versenyző nem nagyon vegyül, nem jön be a médiaközpontba, nagyon nehéz vele interjút egyeztetni. Jó az a dal, de az előadó olyan, mintha utálná ezt az egész versenyt. Fura egy figura, az egyszer biztos – írta egy sok eurovíziós versenyt megjárt újságíró a legnagyobb közösségi portálon, de a budapesti háttércsapathoz is folyamatosan hasonló hírek érkeznek.
Alexről már utazása előtt is tudni lehetett, hogy nem nagyon lehet kizökkenteni a nyugalmából, arról nem is beszélve, hogy a megashow nem nyűgözte le, noha az idei első elődöntőig nem is látott még Eurovíziós Dalfesztivált elejétől a végéig. Becsületére legyen mondva, a céljaitól sem tántorította el semmi sem. Nekem az volt az egyik küldetésem, hogy bebizonyítsam: lehet magyarul is énekelni egy dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Nincs annál rosszabb, mint amikor végig kell hallgatni az akcentussal éneklő versenyzőket – vélte a filozófus végzettségű énekes.
ByeAlex ugyan elgondolkodott azon, milyen lenne megnyerni a versenyt, de nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy még ebben sincs semmilyen személyes motivációja.
– Nem tartom elképzelhetőnek, hogy én nyerjem meg, ha mégis így történne, az nagyon fura lenne. Bár szerintem jó lenne egy budapesti Eurovízió. A győzelemre esélyesnek a dánokat és a norvégokat tartom – osztotta meg a tippjeit Alex, akinek már csak egy vágya van. Nem gondoltam, hogy ennyire igénybe veszi az embert ez a két hét, várom már, hogy hazamehessek lepihenni. Alig várom, hogy taxiba szálljak, és elmehessek a bazilika előtt, és azt érezhessem, végre itthon vagyok.

Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol ByeAlex a 17.-ként lépett színpadra, Dánia nyerte. A magyar versenyző 87 pontot kapott, így a tizedik helyen végzett a versenyben.

ByeAlex először március elején, A Dal című műsorban lepte meg a nézőket, amikor megnyerte az Eurovíziós Dalverseny hazai döntőjét. A korábban viszonylag ismeretlen énekes Kedvesem című dalával olyan előadókat utasított maga mögé, mint a Mega­sztár-győztes Radics Gigi, Kállay-Saunders András, Keresztes Ildikó vagy az X-Faktorban megismert Vastag Tamás. – Egyáltalán nem akartam nevezni erre a versenyre, zsigerből tiltakoztam ellene, tőlem távol állnak az ilyen tévés vetélkedők. A lemezkiadóm, a CLS Music menedzsmentje azonban beadta a dalt, ami egyáltalán nem olyan, amilyenek az eurovíziós számok lenni szoktak – nyilatkozta korábban a Kisvárdán született ByeAlex, aki a Miskolci Egyetem bölcsészkarán filozófusként diplomázott.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmő - Tizedik lett ByeAlex az Eurovízión

Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.
A döntőben 26 ország előadója lépett színpadra, köztük ByeAlex Kedvesem című dalával.

Az egyes országok nemzeti zsűrijének szavazatait, valamint a tévénézők által az utolsó dal elhangzását követő 15 percben leadott telefonos/sms-es voksokat egyenlő arányban vették figyelembe (saját országra nem lehetett szavazni).
Márta Alex, aki már a döntőbe jutással is elégedett volt, tizenhetedikként lépett színpadra Magyarország színeiben. A közönség, ahogy az elődöntőben is, kitörő tapssal köszöntötte. Az elmúlt egy hétben a Kedvesemnek sikerült belopnia magát a malmőiek szívébe.
Színpadi produkciójának kísérőzenészei optimisták voltak a döntő előtt: úgy látták, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
"Szombaton este Alex és mi is már sokkal lazábban fogunk tudni hozzáállni a produkcióhoz, a döntőbe jutással legurult rólunk a teher. Az előjelek, meg a megérzés azt mondatják velem, hogy jobb helyezést fogunk elérni, mint az elmúlt években a magyar indulók" - mondta Wéber Helga. Alex valóban felülmúlta elődjeit, 84 pontot kapott. Wolf Kati 2011-ben Düsseldorfban 22. lett, tavaly a Compact Disco Bakuban a 24. helyen végzett a döntőben.

Eddig a legsikeresebb versenyzőnk Bayer Friderika volt, aki 1994-ben 4. lett Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával. 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett az Unsubstantial Blues-zal (Aprócska blues).