ByeAlex azt mondta,nem győzhet, ugyanakkor arra is biztatta a magyarokat, hogy ne legyenek kishitűek. A fél ország tövig rágta a körmét, hogy vajon milyen eredményt ér el a sokat ekézett magyar énekes, akinek titokban azért az is szurkolt, aki nem. Éjfélig ugyan nem derült ki, mint ígérték, hogy ki a győztes, de így legalább még nagyobb volt az izgalom. A végére egyértelművé vált, hogy Dánia lesz a befutó, de nagyon a nyomában volt Azerbajdzsán is, amely a második helyre jött be.
A Kedvesem című dal megosztotta a magyar közönséget, és ezek szerint a malmöi versenyen is fele-fele arányban ítélték meg a számot: 84 pontot szerezve ByeAlex a középmezőnyben végzett: a 10. lett, ami így is nagyon szép teljesítmény - az eddigi tizenegy versenyből ez a harmadik legjobb magyar eredmény.
A végeredmény tehát az első Dánia, második Ukrajna, harmadik Azerbajdzsán, negyedik Norvégia (!), ötödik Oroszország.