Meggyőző előadással mutatkozott be a jövő heti Eurovíziós Dalfesztivál helyszínén, a Malmö Arenában a Magyarországot képviselő ByeAlex – írta a csütörtöki próba után a verseny hivatalos honlapja. Az Eurovíziós Dalfesztivál teljesen új élmény Magyarország idei résztvevője számára. Hűvös és nyugodt hangulat uralkodott a Malmö Arenában az előadás alatt – fogalmazott a helyszíni beszámoló. Mint írták, a magyar versenyző produkciója alatt a színpad zöld és kék színben játszott, a háttérben rajzfigurákat vetítenek, amelyek közül az egyik ByeAlexet ábrázolja. Az énekes mellett egy gitáros és egy vokalista áll színpadra a versenyen – tették hozzá a produkciót bemutatva.
Egy másik beszámoló, a The Eurovision Times blog kitért arra, hogy ByeAlexék délben léptek színpadra a próbán, az örmény induló, Gor Szudzsjan után. „Az előadás fura, alternatív, indie, hasonló ahhoz, mint amit ByeAlex a magyar válogatóversenyen, A Dalban előadott, most is egy mikrofonállvány mögött állva énekel.”
A bejegyzés ugyanakkor megjegyezte, hogy az előadás nem volt igazán izgalmas, a kameraállások nem bizonyultak kielégítőnek, így a dal szellemisége sem tudott érvényesülni.
A 28 éves ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál második, jövő csütörtöki elődöntőjében lép színpadra Magyarország képviseletében, a Kedvesem című számmal. A döntőt május 18-án, szombaton rendezik Malmőben. Az M1 és a Duna World élőben közvetíti a versenyt.