Kiadója szerint ByeAlex visszafogott fiú, jó vele együtt dolgozni. A Dal győztesének addig él a szerződése, amíg nem száll a fejébe a népszerűség.
A Dal hozta meg ByeAlexnek az ismertséget, májusban ő képviseli hazánkat a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon. A csendes, visszahúzódó fiút és az „egyszerű” dalt egy ideig háttérbe szorította a tehetségkutatókból ismert énekesek hada, és mindenki azt hitte, hogy ők fognak tarolni a versenyen, de végül másképpen alakult: az eredményhirdetéskor ByeAlex neve hangzott el.
Bérczes Ádám, a CLS lemez-kiadó vezetője másfél évvel ezelőtt szerződött le Alexszel.
– A kiadónk általában olyan produkciók mellé áll, mint például a Kowalsky meg a Vega vagy a Compact Disco, akik ugye nem a kereskedelmi média kegyeltjei – magyarázza a szakember. – Alexet újságíróként ismertem meg, korábban több lemezünkrôl írt, aztán másfél éve elküldte nekem a Csókolomot, amit meg is mutattunk az MR2-nek.
A rádió sűrűn játszotta a dalt, Alexnek pedig lemezszerződést kínált a CLS.
– Együttműködésünk alapja a bizalom – folytatja Bérczes. – Sajnos, egyes zenészek a siker hatására többet hisznek magukról, mint amennyit érnek, velünk viszont akkor zárul le a közös munkájuk. Alexnek a szövegei és a zenéje is egyedi világot tükröznek, a tehetségéhez pedig szerénység párosul. Tisztességes ember, jó vele együtt dolgozni.
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - ByeAlexről a szakmának is van véleménye
A Kiskegyed arra volt kíváncsi, hogy a szakmabeliek mit szólnak ByeAlex sikeréhez, ahhoz, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtezőjét nem egy képzett énekes, hanem egy filozófia szakon végzett fiatalember nyerte.
Szekeres Adrien énekesnő:
- Üdvözlöm ezt a ByeAlex-jelenséget, mert végignézve az indulókat, magasan ő ugrott ki az egész mezőnyből. Szerintem a zenélés ott kezdődik, hogy valaki olyan dolgot csinál, ami egyedi. Lehetne szempont, hogy milyen a hangja, de ebben az esetben felesleges ezt elemezgetni. Hobót és Cseh Tamást sem azért szeretjük, mert olyan fantasztikus a hangjuk.
Danny Blue mentalista:
- A fiatalember előadásmódja rendkívül érdekes, és a fiatalok körében ez a stílus manapság nagyon trendi. Nem lehet csak úgy legyinteni rá. A nemzetközi megméretésen fel lehet dobni ezt a produkciót kicsit látványosabb fényeffektekkel, valami show-val, és akkor kint is sikert érhet el. A nézők már vágynak valami másra, egy nem hétköznapi produkcióra.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Letámadta a sajtó ByeAlex otthonát
Volt tanárai csendes, visszahúzódó fiúként jellemezték ByeAlexet. A Hír24 elment Fényeslitkére, abba a községbe, ahol az énekes felnőtt, és érdekes információkat tudott meg az eurovíziós győztesről. Elsős tanító nénije, Papp Erzsébet ma már nyugdíjas, ő elsőtől harmadikig tanította Alexet. Úgy emlékszik vissza rá, hogy nagyon értelmes, szorgalmas, szolid, szófogadó kisfiú volt. Kisebb szerepekre szívesen vállalkozott, de Erzsike néni azt sosem gondolta volna, hogy Alexből egyszer énekes válik. Ismerem a szülőket is, dolgos polgári család, akkoriban még a vasútnál dolgoztak mindketten. Mindig érdeklődtek a gyerek előmeneteléről. Alex hálás volt minden dicséretért - mondta a tanítónő. Osztályfőnöke, Slezsákné Puskás Mária tanította neki a fizikát. Alexnek nem ez volt a kedvenc tantárgya, de igyekezett megfelelni. A pedagógus úgy emlékszik vissza Alexre, hogy csendes, visszahúzódó fiú volt, aki nagyon jól kijött az osztálytársaival. Csimbók Zsoltné, Emília büszke egykori tanítványára, akivel az utóbbi időben több e-mailt is váltottak. A magyar szakos tanár annak örült, hogy a zsűri is észrevette: a fiú dalszövegei szinte már versek. Verseket Alex már általánosban is írt, leginkább a maga kedvére. Tehetsége, művészi hajlama már akkor megmutatkozott. Mostanra pedig - a pedagógus szerint - karizmatikus magyartanár. Helyes, szép arcú fiúcska volt - mesélte Friderikusz Sándorné magyartanár. - Ezért is nem ismertem meg, amikor vagy két éve bejött az iskolába. Köszöntem neki, hogy jó napot, és mentem órára. Utána jutott eszembe, hogy ez Alex volt. De nem beszélném rá, hogy vágassa le a szakállát, engem nem zavar, ez az ő dolga. Idővel a sapka is hozzá fog nőni a fejéhez, ehhez a műfajhoz hozzátartozik - idézi a magyartanárt az Új Ász.
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Itt van ByeAlex szakáll és szemüveg nélkül
2013-ban sokak meglepetésére a nézők szavazataival ByeAlex nyerte A Dal-t, a nagy vesztes pedig Kállay-Saunders András lett, mert a zsűri őt küldte volna az Eurovíziós Dalversenyre. A nyertest a tévézők zöme szemüveges-szakállas emberként ismeri, de a zenész korábban gyakrabban használta a borotváját.
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Egyszerűségével elvarázsol - külföldi vélemények ByeAlexről
Az Eurovíziós Dalverseny honlapján is kinn a hír, hogy idén ByeAlex lesz a magyar induló: a dal meg is hallgatható a honlapon. Bárkit is indított volna az MTVA, a vélemények megoszlottak volna, így a Kedvesem kiküldését is sokan értetlenül fogadták itthon, és nincs ez másképp a műsor hivatalos oldalán sem, ahol egyaránt feltűnnek értetlenkedők és távoli rajongók. A spanyol Ninarovska elnézést kér, és jelzi, hogy nem ez lesz a favoritja, Norbertodavinci pedig úgy látja, hogy csak a magyarok tudják, miért szavazták be épp őt. Egy azeri kommentelő szerint messze ez a leggyengébb dal a mezőnyben, de azért sok szerencsét kíván, miközben egy brit olvasó - aki a furcsa lebonyolítási rendszert is kritizálja - úgy véli, hogy csekély esélyei vannak a fináléban. "Jó dal, más, mint a többi, de messze van a különlegestől" - írja. Egy malajziai kommentelő is hozzászólt, neki ez túl melankolikus nóta. Talán több a pozitív hozzászólás: Nenna szerint megkapó, érdekes szerzemény, semmiképp sem mainstream, és bízik benne, hogy feliratozzák majd Malmőben. A német Manuel Denke nagyon lelkes lett a Kedvesem hallatán, szerinte kiváló választás, drukkol majd a döntőben. Egy horvát kommentelő szerint nagy meglepetést okozott Magyarország azzal, hogy ezt választotta, de biztosan ott lesz a döntőben, mert érződik, hogy pozitív, szerelmes tartalommal bír. Talán egy litván szavazónk is lesz, mert Mindis szerint szép a dal, drukkol, hogy bejusson a fináléba, Rosmarinus pedig úgy látja, hogy egyszerűségével varázsol a dal.
A brit And2107 szerint szép dal, de ha legalább egy része nem angolul megy majd adásba, akkor kevés voksra számíthat. A műsor hivatalos honlapját Kínából is nézik, egy Gloria Chen nevű lány szerint a szám szívet melengető, kellemes, de sajnálkozik, hogy egy árva mukkot sem ért belőle. A román Flora Andriescu ugyan szereti a magyar dalt, de úgy látja, hogy a Compact Disco jobb volt (a csapat tavaly 24. lett csak, de legalább túljutott az elődöntőn - ez korábban Csézynek vagy Ádok Zolinak nem sikerült). Egy ausztrál eurovízió-rajongó szerint kissé unalmas a nóta, és túlságosan ismétlődő ahhoz, hogy siker lehessen.
Nincs tehát összhang a nemzetközi megítélésben, mert míg egy brit olvasó azon kesereg, hogy nem Radics Gigi jutott tovább, egy másik ausztrál a fantasztikus döntés miatt gratulál, megjegyzi, hogy a norvég mellett ez a kedvenc indulója, annak ellenére, hogy nem érti a szöveget. Lelkesedése örömteli, de az országából nem lehet szavazni, így őt már most elvesztettük.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Ki is ö valójában, ByeAlex
Túlzás nélkül az egész ország azt találgatja szombat este óta, hogy ki az a bokalengő nadrágban, kötött sapkában, egykedvűen dúdolgató ByeAlex (28), aki, lezúzva az összes favoritot, megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál honi selejtezőjét. Márta Alexről – merthogy ez a becsületes neve – eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a Miskolci Egyetem filozófia szakán végzett, s hogy egy tetoválómagazinnál dolgozik újságíróként. De honnan ez a stílus? Valóban így éli mindennapjait, vagy csak az Eurovízióra kitalált imázs része?
– Én három évvel ezelőtt Miskolcon, az Avason is így jelentem meg, nem vagyok megcsinált. Persze tudom, hogy pont nekem nem volt megfelelő rutinom ehhez a meccshez, talán éppen ezért nem is érdemeltem meg a győzelmet. Azt gondolom, hogy ezek után a lehető legjobb tudásom szerint véghez kell vinnem ezt az egészen. És azt is remélem, hogy azok, akik támadnak, nemsokára meglátják, én valóban az vagyok, aminek látszom. Egy jóindulatú srác, aki nem árt senkinek – mondta tegnap ByeAlex.
Az énekes egyébként elhatározta, hogy nemcsak magyarul adja majd elő a versenydalát, hanem a vendéglátó ország nyelvén, svédül is előad benne pár sort.
– A refrént tervezzük lefordítatni. Az ötlet a mellettem játszó gitárostól, Danitól származik, aki évekig tanult Svédországban – mesélte Alex, aki a családját szeretné kihagyni ebből az egész felhajtásból, azt azonban büszkén mesélte el, hogy a verseny alatt a kivetítőn látható grafikai hátteret a húgának köszönheti. – A szüleim teljesen egyszerű emberek, a húgom és én vagyunk a család kreatív vonala. Ő például korábban már borítókat is rajzolt nekem – büszkélkedett Alex, aki elárulta, a számára valóságos sokként jövő győzelmét másnap a Szent István-bazilikában gondolkodva próbálta feldolgozni. Noha a magyar celebek egyöntetűen lázonganak, hogy
ByeAlex képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, a zeneszerző, a marketinges és a lemezkiadó szakemberünk egyhangúlag arra szavazott, hogy jó választást hoztak a nézők szombat este. A Magyar Lemezkiadók Szövetségének elnöke optimistán tekint a svédországi szereplésre, szerinte érdekes színfoltja lesz Alex az Eurovíziónak.
– A dal kiemelkedett magyarul a mezőnyből, de hogy ez nemzetközi porondon hogyan állja majd meg a helyét, az kérdéses – mondta Szűcs László. – Sokszor a minimalista szöveg és egy érdekes külsejű figura markáns jelenségnek számít. Még meglepetéseket is okozhat...
Czutor Zoltán, a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének tagja örült a nézők választásának. A döntős dalok közül ByeAlex száma volt a legjobb, a többi kicsit jellegtelennek tűnt. Ez a választás egy jelzés és egyben egy pofon is a szerzői köröknek, hogy kísérletezni kell. ByeAlex száma igazán eredeti, és mérföldkő a magyar zenei életben.
Király Tamás, az EMI kiadó igazgatója külföldi szemmel is nézte ByeAlex produkcióját.
Ez a dal is megtalálja a saját piacát, mert eladható. Hogy mi a jó zene, az relatív, mindenkinek az éppen aktuális hangulata dönti el, hogy mi a fülbemászó. Nemzetközi körökben is feltör az ilyen stílusú zene, és azt sem állítanám, hogy rontana az értékén, ha magyarul adják majd elő Malmőben. Talán pont ez lesz az egzotikuma.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - ByeAlex mehet az Eurovízióra
A hazai könnyűzenei élet egyik legjelentősebb eseményeként aposztrofált versenyt, A Dalt mindenki nagy meglepetésére az esélyesnek tartott Radics Gigi vagy Kállay Saunders András helyett ByeAlex nyerte, aki idén Malmöben képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny zsűrije a nyolc döntős előadás közül négyet küldött közönségszavazásra: ByeAlexet, Vastag Tamást, Radics Gigit és Kállay Saunders Andrást, így végül a nézők közülük választották ki, hogy a szemüveges, hipster külsejű énekes, Kedvesem című számát akarják majd a Svédországban tartandó versenyen látni. ByeAlexet egyébként a döntőig is a közönségszavazatok juttatták el.
<
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - A Dal: ma este jön a döntő
Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: ma este jön a döntő. Szombaton eldől, melyik dal és előadó képviseli
Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban a svédországi Malmőben.
A Dal című showműsort, a magyar válogatóverseny fináléját, amelybe nyolc
produkció jutott, az M1 és a Duna World élőben közvetíti. Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába került
harminc dalból három elődöntő és két középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő
mezőnye. Szombaton közülük választ ki előbb a zsűri négy dalt, végül a tévénézők
sms-szavazatai döntik el, ki lesz a győztes. A Dal szombati adásában
látható dalok közül négyet a zsűri - Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az
M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, producer, Walkó Csaba, a Compact
Disco frontembere és Csiszár Jenő rádiós műsorvezető - juttatott a döntőbe. Így
került a fináléba Kállay-Saunders András My Baby című dala
(szerzők: Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay,
John Alexis és Pataki Tamás), Rácz Gergő előadásában a Csak
állj mellém (Rácz Gergő, Geszti Péter), Vastag Tamástól a
Holnaptól (Szabó Zé, Szente Vajk), illetve Radics Gigitől az
Úgy fáj (Kelemen Huba, Jack D. Elliot, Skylar Thomson, Jánosi). A közönség szavazataival lett döntős Cserpes Laura Élj pont úgy
című dala (szerzők: Kolozsvári Tamás, Krajczár Péter, Tabár István),
Keresztes Ildikótól a Nem akarok többé játszani (Köteles
Leander, Deutsch Gábor, Tisza Gergely), Agárdi Szilvi és Pál
Dénes duettje, a Szíveddel láss (Szabó Zé, Molnár Tamás), valamint
ByeAlextől a Kedvesem (Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán
Zoohacker).
"A Magyar Televízió minden esztendőben olyan tehetségeket szeretne találni, akikre mindannyian büszkék lehetünk, és akik mögé fel tud sorakozni egy egész ország. Így volt ez 2011-ben Wolf Kati, tavaly pedig a Compact Disco esetében is" - hangsúlyozta korábban Rákay Philip. Az intendáns kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről-évre százmilliós nézettsége van, az ott elhangzó magyar dal országimázs-formáló három perc.
Az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet május 14. és 18. között Malmőben rendeznek, 39 ország képviselője fog indulni. A magyar válogatóverseny, A Dal című show saját fejlesztésű produkció, amely közmédiás szerkesztők ötlete alapján valósul meg már második éve. A Dalba a tavaly év végi határidőig 244 dalt neveztek.
A dalfesztivált idén azért rendezi Svédország, mert tavaly a bakui versenyen Loreen svéd énekesnő győzött Euphoria című dalával. A Compact Disco 2012-ben a 24. helyen végzett a Sound of Our Hearts című dallal. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)