Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Kállay-Saunders nagymamája meghalt

Kállay-Saunders András nagymamáját már napok óta kórházban ápolták, mint megírtuk. Meg is kellett műteni, ezután az orvosok már nem sok jóval kecsegtették a családot. Ma délután pedig sajnos meg is halt. Az énekes megható sorokkal búcsúztatta őt a Facebook-oldalán.
"Drága kis nagyikám örökre a szivemben maradsz. Minden emlék meg marad. Még mindig érzem amikor kicsi voltam és nem birtam el aludni ha nem feküdtem meletted. A mosolyod meg a szemed csak szeretet sugárzott és mindenki csak szeretett téged aki ismert. Soha nem panaszkodtál semmiről akkor is ha rosszul voltál mert nem akartad hogy rossz legyen másnak. Fáj nagyon fáj hogy nem tudlak ölelni már és puszilni és együtt nevetni veled. Engem meg az anyukámat úgy szeretted ahogy életemben nem láttam valakit szeretni egy másik embert. Kis nagyikám kértem istent hogy vigyázzon rád és ne félj mert egy nap én és mama jövünk és akkor együtt leszünk újra. Kis nagyim mindent érted teszek majd fentről büszke leszel rám, énekelek neked és minden este beszélünk. Mama próbáljunk mosolyogni hogy Szerencsénk volt hogy egy ilyen ember volt/van a családunkba, miatta vagyunk azok akik vagyunk. Sírni Jó de a végén mosolyogjunk mert egy nap újra leszünk nagyival. Köszönöm mindenkinek a Honvéd Kórházban. Mindent megtettek nagyiért és még búcsúzni is tudtam tőle és láttam utoljára mosolyogni. Köszönöm."

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Conchita Kacsaként mulattatja a gyerekeket

A “szakállas nő” a kisgyerek között is sztár lehet: Conchita Wurst Disney-mesében kap szerepet. Sőt, hamarosan betolakodik a fürdőszobákba is műanyag játék képében. Már nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon és a tévéképernyőn is hódít Conchita Wurts. Rövidesen a Kacsamesék című rajzfilmsorozatban tűnik fel, ezt a gyerekműsor német nyelvű oldala jelentette be a közösségi oldalán.
“Új lakó Duckburg-ben! Íme: Conchita Kacsa! Vajon hogyan fogadják majd a többiek, Donald, Daisy és Dagobert?” - szól a portálon a harsány beharangozó, amelyhez már csatolták is a szakállas, hosszú hajú kacsa első képét is. Természetesen a világháló kettészakadt a hír hallatán: voltak, akik üdvözölték az ötletet, mások pedig már most azzal fenyegetőztek, hogy hosszú évtizedek után lemond a Kacsamesékről, mert nem veszi be a gyomra a transzvesztita kacsa febukkanását. Természetesen számos szülő is aggódik: hogy magyarázza majd meg gyermekének a szakállas, hosszú hajú, és teltkeblű kacsa létezését? A német Bild című lap Conchitát is szerette volna megkérdezni “mese-ügyben”, a menedzsmentje azonban kitérő választ adott. Jelenleg minden időnket a zenére koncentráljuk, és arra, hogy folytassuk a küldetésünket a szerelem, tisztelet és tolerancia jegyében.
Ráadásként valóban jó esély van arra, hogy a Tom Neuwirth-ként született énekes valóban meghódítja a világot – érdekes módon ugyanis egy másik művész is “kacsaként” szeretné megörökíteni őt.
Az osztrák műanyag fürdőkacsák atyja, Rudolf Doppelbauer szintén Conchitát szemelte ki modellnek következő kollekciójához. A művész korábban Mozartot, Sisi hercegnőt és Sigmund Freudot is megörökítette fürdőjátékként.
Újabb komoly nemzetközi sikert könyvelhet el Kállay-Saunders András. Az Eurovíziós Dalversenyen elért ötödik hely után, most a rádióhallgatók és a rajongók szavazatai alapján első lett a magyar fiú dala, a Running, sőt Andrást a legjobb férfi előadónak is megválasztották.
A szavazáson ezúttal nemcsak az európai országok lakói vehettek részt, hanem Észak- és Dél-Amerikában vagy Ausztráliában élők is is. A Running az összes leadott szavazat 8,8 százalékának megszerzésével végzett az első helyen, az énekes pedig a voksok 23,9 százalékát kapta a férfi előadók között. A svájci Sebalter lett a második, az örmény Aram MP3 pedig a harmadik

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Nagymamája életéért aggódik Kállay-Saunders András

Az énekes nem tudja felhőtlenül élvezni az Eurovízión elért sikereit, hiszen imádott nagymamáját kórházban ápolják. Kállay-Saunders néhány nappal ezelőtt osztotta meg rajongóival a szomorú hírt, mi szerint nagyiját meg kell műteni, az orvosok azonban nem sok jóval kecsegtetik a családot. András akkor azt kérte közösségi oldalán, imádkozzanak érte, hogy minden rendben legyen. Az Eurovízió rádiós szavazásán első helyet megszerző énekes tegnap este újabb hírrel jelentkezett. Megköszönte rajongói támogatását és biztatását, de elmondta még mindig aggodalomra ad okot mamája állapota, aki ennek ellenére is küzd az életéért.

"Pár nappal ezelőtt, azt kértem tőletek, hogy imádkozzatok a nagymamámért, hogy még egyszer láthassam őt mosolyogni. Képzeljétek el, túlélte a műtétet, amire azt mondta az orvos, hogy semmi esélye és csak Isten tud segíteni. Tudtunk egy picit beszélni és láttam mosolyogni. Szívemből mondom, köszönöm nektek. Ez többet ért nekem, mint bármi az életben. Jobban van, de sajnos még mindig nagyon kevés az esély, hogy minden jó lesz. Még egy operáció van hátra és megint csak Isten tud segíteni. Még egyszer légy szíves imádkozzunk nagyiért. Ő azt súgta nekem, hogy erős lesz. Egy igazi harcos, 93 évesen sem adja fel. Segítsünk neki együtt. Köszönöm, Ti a családom vagytok és hálás vagyok, hogy az életemben vagytok" - írta Andris a Facebookon.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Conchita tényleg Wurst lesz

Hogy a Conchita Wurst énekesnő-márka villámgyorsan igen kurrens lesz, abban biztosak lehettünk. S azon sincs mit csodálkozni, hogy elsősorban kolbász-kategóriában jegyzik , ha egyszer őt magát is így hívják.
A linzi Reichl & Partner reklámügynökség már egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál döntője előtt, május 9-én kérvényezte a Conchita-márka bejegyzését kolbász kategóriában a Német Szabadalmi és Márka Hivatalnál (DPMA), adja hírül az Élelmiszer Online a Médianéző nemzetközi hírfigyelő nyomán. Elsőnek egy osztrák termelő jelentkezett, hogy piacra dobná a Conchita kolbászt, de  a márkanyilvántartás alapján nem áll egyedül szemfülességével a kolbászfronton. Egy német vállalkozó a Wurst elhagyásával két élelmiszerkategóriában tervezi a név használatát.
A németek-osztrákok csillapíthatatlan kolbász-éhsége közismert, az már kevésbé, hogy előbbiek legnagyobb kedvence, a Currywurst is egy nőnek köszönheti mindent elsöprő karrierjét. Egy bizonyos Herta Heuwer volt az, aki 1949-ben a berlini brit szektor katonáinak kedvezve - na meg a saját üzletmenetének - feltalálta a curry porral és állitólag  még 10-12 fűszer  titkos keverékével ízesített sötét paradicsomszószt, amivel nyakon öntötte az addig is ismert kolbászt, de a megszokottnál kicsit ropogósabbra is sütötte. Elmaradhatatlan mellőle a hasábburgonya, amit viszont currys majonézzel locsolnak meg. Mit mondjunk? Erre az egyvelegre születni kell... Mindenesetre, aki Berlinben jár, annak kötelező megkóstolni, még ha egy-két falatnál többet nem is bír legyűrni a meglehetősen fura ízvilágú holmiból.
S lelkes gasztroturista (?) még elmehet a Currywurst múzeumba, mert bizony ilyen is van. A belépő árában benne foglaltatik a látogatás végén egy kis adag wurst, s igen csodálkoznak a büfében, ha erre a pompás kulináris csemegére fogékonytalan idegen inkább egy üdítőre vagy sörre cserélné be a szószos kolbászkákat.
Szóval, ki tudja, lehet, hogy a Conchita kolbász döntögetni fogja a Currywurst trónját, és aztán majd maga is múzeumba vonul, lehetőleg interaktívba.
De lesz itt más is a piacon. Állitólag már jóval a koppenhágai döntő előtt megtetszett ez a márkanév alkoholos italok gyártóinak is. Egy lengyel kozmetikai cég pedig  testápoló termékeket vezetne be Conchita-márkaként, arról nem szólnak a hírek, hogy borotválkozószer lesz-e közte.
 Az énekes menedzsere, René Berto a Conchita Wurst márkát május 15-én jegyeztette be különféle termékekre és szolgáltatásokra.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Conchita szüleit rendőrök vigyázzák

A felső-ausztriai Bad Mitterndorf polgármestere a sok látogató miatt, elővigyázatosságból rendelte el, hogy a körzet felügyeletével megbízott rendőrök kiemelten figyeljenek a hirtelen Európa-szerte sztárrá lett énekes szüleinek házára, írja a Blikk. A szülők egyébként nagyon büszkék a fiukra, nem zavarja őket, hogy a szakállas traveszti művész nőnek adja ki magát. Conchita az a lány, aki nekünk nem adatott meg, nyilatkozta az édesanya a MyVideo hírportálnak, és hozzátette, hogy gyermekük művészetét is nagyra értékelik. Azt sem tagadták, hogy néha azért zavarja őket a házuk előtt lebzselő sok ember, de eddig még senki sem közeledett rosszindulattal hozzájuk. Bár Thomas Neuwirth Bécsben lakik, tömegek keresik fel szülőfaluját, szülei házát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Újra indulna az Eurovízión Kállay-Saunders András

Az énekes Facebook-oldalán jelentette be, hogy idén is beadja a pályázatát A Dal című műsorhoz.

Kállay-Saunders András idén ötödik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon, ezzel hazánk eddigi második legjobb eredményét érte el. A Megasztár felfedezettje nemrég bejelentette: újra indulni akar a versenyen, hogy győzhessen."Kisgyerekkorom óta mindig is szerettem álmodni és célokat adni magamnak, de mindig olyanokat, amiről más azt gondolná, hogy lehetetlen vagy nem lehet elérni. Azt tanultam az élettől, hogy nincs olyan dolog a világon, amit nem lehet elérni, az egyetlen ember, aki meg tud állítani, az csakis saját magad. 4 évvel ezelőtt az volt a nagy álmom, hogy egy nap gyönyörű országomat képviselhessem az Eurovízión, nektek köszönhetem, hogy ez az álmom valóra is vált. De mint mindig, most is jönnek új célok, nagy álmok. Sokan kérdeztétek, és most elmondom nektek: Igen, ebben az évben is beküldöm a dalomat A DAL című műsorba. Most már az az álmom, hogy egy nap megnyerjem az Eurovíziós Dalfesztivált. Az élet túl rövid ahhoz, hogy várjunk dolgokra, hinni kell magadban, és nem szabad megálln. Lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem, de legalább elmondhatom, hogy mindent megtettem érte" - posztolta Facebook oldalára Kállay-Saunders.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Először találkoztak szülei a szakállas nővel

Szülei, Helga és Sigi Neuwirth, eddig csak tévéből ismerték Conchita Wurstot. Ők ugyanis csak Tom Newuwirth-ként találkoztak gyermekülkkel. A “szakállas nő” most hazalátogatott. Conchita hazatért steiermarki otthonába, Bad Mitterndorfba, és életében először találkoztak vele a szülei úgy, ahogy az Eurovíziós Dalverseny színpadán látták: Conchita Wurstnak öltözve. A faluban sem láthatta őt még senki így, a világraszóló siker a jelek szerint újabb gátakat rombolt le.
Nagyon büszkék vagyunk rá, mondta a kamerák előtt az édesanya, Helga, akitől a fiából lányává lett gyermeke vette át a szót.És én is nagyon büszke vagyok a szüleimre, mert ők ma életükben először látnak így. Egy picit ideges is voltam emiatt. De nem kell idegesnek lenned, én is az voltam. Úgy szeretünk, ahogy vagy, vágott közbe mosolyogva Helga.
Conchita régi otthonában megmutatták azt a szobát, ahol az akkor még Tom Newuwirth névre hallgató fiatalember naphosszat női ruhákat tervezett magának, papírok ezreit telerajzolva.
A siker révén a Neuwirth-házaspár életében is új fejezet nyílik. A falut megszállta a sajtó, a panziótulajdonos szülők másfél hétig ki sem tudták nyitni szállodájukat. Nem tehetnek meg egy lépést sem az utcán, hogy valaki meg ne állítsa őket, híres gyermekükről érdeklődve.
Conchita élete is egy csapásra megváltozott. Ma már privát repülővel járja a világot, amiről alig két hete még álmodni sem mert.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Ez őrület, Conchitából tényleg kolbász lesz

A húsipar sem akar kimaradni az Eurovíziós győztes körüli felhajtásból. Hamarosan piacra kerül a szakállas nő nevével fémjelzett felvágott. Már a nagy siker előtt megérezték, nem csak a lemezboltokban és slágerlistákon lehet majd sikeres Conchita Wurst: egy nappal Eurovíziós győzelme előtt ugyanis egy reklámügynökség szerződést írt alá egy osztrák kolbászgyártóval. Ráadásul ugyanezen a napon le is védették a Conchita kifejezést a kolbásztermékekre. A német szabadalmi és védjegyirodában május 12-én nyilvántartásba vették a kérést, most még vizsgálat és elbírálás alatt van. A gyár neve egyelőre nem publikus, egy dolog biztos, Conchita kolbászáért sokan rajonganak, így nem kérdés, hogy akadnak majd szép számmal olyanok is, akik mélyen a zsebükbe nyúlnak érte.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Örül a szakállas nő győzelmének a bécsi érsek

Örömét fejezte ki az osztrák katolikus egyház feje, hogy a Conchita Wurst művésznéven fellépő osztrák előadó nyert az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. "Örülök, hogy Thomas Neuwirth ilyen nagy sikert aratott Conchita Wurstként" - írta Christoph Schönborn bécsi érsek pénteken szokásos heti glosszájában az egyik legolvasottabb bécsi napilap, a Heute hasábjain.

"Isten sokszínű kertjében nagy a tarkaság. Nem mindenki, aki férfinak született, érzi magát annak, és ez így van a nők körében is. Emberként ugyanúgy megérdemlik a tiszteletet, mint bárki más" - szögezte le az egyik legbefolyásosabbnak tartott európai érsek.
Schönborn szerint a tolerancia, amelynek jegyében a "szakállas nőként" emlegetett, homoszexualitását nyíltan vállaló osztrák énekes fellépett a világ egyik legnagyobb dalfesztiválján, "valós és jelentős téma". - Az olyanok, mint ő, sok gúnynak, trágárságnak és intoleranciának vannak kitéve, márpedig a tolerancia azt jelenti, hogy tiszteletben tartunk másokat akkor is, ha nem osztozunk a meggyőződésében" - írta az egyházi vezető.
Az érsek nyilvánosan örvendezésének adott hangot Neuwirth győzelme fölött akkor is, amikor látogatást tett a bécsi fogadalmi templomban, ahol éppen egy Testiség és szexualitás című kiállítás borzolja a kedélyeket. Schönborn azt mondta, imádkozik azért, hogy Isten áldása kísérje az oly nagy sikert arató osztrák énekes életét, és jól gazdálkodjon győzelmével.
A kétneműség imázsával Thomas Neuwirth elérni látszik célját, a vita gerjesztését a másság elfogadásáról.
Míg a győzelem előtt egy felmérésben az osztrákok 46 százaléka mondta azt, hogy nem lenne büszke az osztrák jelölt esetleges győzelmére, a fényes diadal után 29 százalékra esett ezeknek az aránya, és a megkérdezettek 80 százaléka most már úgy véli, hogy Wurst győzelme használ az országimázsnak.
Ausztriában a néppárttal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták arra akarják felhasználni az eurovíziós győzelmet, hogy megnyerjék a konzervatívokat az azonos nemű párok jogainak kiszélesítéséhez.
Az eurovíziós győzelemtől hátszelet kapva a vállaltan leszbikus Ulrike Lunacek, az osztrák zöldek listavezetője az európai parlamenti választásokon sajtótájékoztatón követelte a homoszexuális párokat diszkrimináló jogszabályok felszámolását szerte Európában, s hangoztatta, hogy "ebben a témában a zöldek a leghitelesebbek". Szerinte az eurovíziós szavazás azt mutatja, a társadalom "előrébb jár", mint azt egyes tagországok törvényei feltételezni engedik.
Werner Faymann osztrák kancellár és Josef Ostermayer kulturális miniszter  vasárnap hivatalában fogadja az Eurovíziós Dalfesztiválon győztes 26 éves énekest, aki ezt követően a kancellári hivatal előtti téren, a Ballhausplatzon ad köszönetmondó koncertet rajongóinak.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - A szakállas nő nagymamájától kapta első szoknyáját

Conchita már az oviban is babával játszott kisautó helyett. Eredetileg Tom Neuwirth néven anyakönyvezték, és egy háromezer lelket számláló stájer kisvárosban nőtt fel. Családtagjai a város köztiszteletben álló polgárai, egy panziót üzemeltetnek. A "szakállas nő" egyedül itt nem lehet nő, hiszen szülei környezetében csak férfiként mutatkozhat - derül ki az e heti BEST cikkéből. "A szüleim éjt nappallá téve dolgoztak, hogy nekem mindenem meglegyen. Focilabda, kisvasút, a legmenőbb terepasztallal" - meséli az Eurovíziós Dalfesztivál sztárja, akit hiába halmoztak el fiús játékokkal, ő már az oviban babáért és szoknyáért sírt. Nem értettem, hogy én miért nem járhatok szoknyában. Végül a nagymamám vett egyet, amit onnantól kezdve csak közelharc árán tudtak a szüleim levenni rólam. Óriási balhé lett ebből, anyám hónapokig nem beszélt a nagyival" - idézi a hetilap, ahol Wurst egy afrikai törzzsel való furcsa találkozásáról is írnak.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Extra kolbászra gerjed a szakállas nő

Azt nem nehéz kitalálni, hogy Conchita Wurst, az idei Eurovíziós Dalfesztivál abszolút győztese igencsak ad a kinézetére, és itt most kivételesen nem elsősorban a szakállal kombinált dívajelmezt értjük. Az énekes(nő)  ha épp férfi énjét veszi elő a hétköznapokon – rendszeresen konditerembe jár és edz. Az osztrák előadó a derStandard.at-nek adott interjújában azonban az étrendjéről is beszélt, ami nem feltétlenül illeszkedik ehhez az egészséges életvitelhez.
A lap olvasói kérdésekkel bombázták az eurovíziós győztest, akinek válaszaiból kiderült, a kedvenc étele  a „Käsleberkässemmeln", vagyis a húskenyér császárzsemlével. (Amiből bizony nem nagyon ehet sokat, ahogy az alakját elnézzük, vagy tényleg állandóan kondiba jár.) Az is kiderült, Wurst igencsak kedveli a wurst-ot (kolbászt). A „milyen kolbászt veszel legszívesebben a szádba, simát esetleg frankfurtit?" kérdésre azt válaszolta, a pikáns extra kolbászt szereti. Ha már a kolbászról és a húsról esett szó, az osztrákok mindeközben igencsak nehezményezik, hogy német szomszédaik ki akarják sajátítani az előadót. Egy Facebookon terjedő, Conchita Wurstot ábrázoló felvágott robbantotta ki a vitát, amit a felirat szerint egy német szupermarketben lehet kapni. Az osztrákok azonban kapásból felhergelték magukat, mondván az igazi Wurst Stájerországé. Komolyabb konfliktus nem lett az ügyből, főleg, hogy a felvágott nem is létezik, a kép csak egyike a számtalan Conchita mémnek.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Conchita Wurst máris meztelenül pózol

Az Eurovízió győzteseként ismertté vált szakállas nő egy művészeti projektben vállalt aktot.

Conchita Wurst, a dalfesztivál megosztó nyertese nem csak az éneklésben éli ki művészi hajlamait. Egy bécsi művész, Daniel Feyerl kedvéért Conchita, eredeti nevén Tom Neuwirth megszabadult ruháitól, és megmutatta a nagyközönségnek pucér fenekét.
A projekt lényege az volt, hogy ismert művekbe beillesztenek egy-egy mai hírességet. Az alkotók pedig Conchita hátsóját épp megfelelőnek találták erre a feladatra.
A műveket még 2013-ban Nápolyban csodálhatták meg az érdeklődők.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Csúcsokat döntöget Kállay-Saunders András dala

Az Eurovíziós Dalfesztiválon ötödik helyezést elért énekesről világhírű lapok cikkeznek, dala pedig szinte önálló életre kelt. Kállay-Saunders András a TV2 Aktív című műsorának mesélt többek között arról, hogy már a verseny alatt is nagyon jó kritikákat kapott a külföldi versenytársaktól is. "A delegációk mind azt hitték, meg fogom nyerni a versenyt. Nagyon gratuláltak, és mondták, hogy csak folytassam" - meséli András, aki előtt még egész biztosan szép karrier áll, ugyanis a brit internetes letöltési listán a 69., az összetett világranglistán pedig az 52. helyen áll már a Running című dal. Ilyen jó helyezést magyar énekes még nem ért el, hangzik el a videóban, amiből az ist megtudhatjuk, a Daily Mail a legjobb és legidőszerűbb dalként jellemezte a magyar induló versenyszámát. András természetesen gőzerővel dolgozik tovább, válogat az ajánlatok közül, és jövő hónapra ígéri legújabb slágerét.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Ami a szakáll mögött van: Conchita Wurst valódi arca

Az  Eurovíziós Dalfesztivál győzteséről kialakult megoszló véleményektől hangos a sajtó napok óta. Elindult a mémgyártás, hírességek posztolnak pro-kontra érveket Conchita Wurst győzelmével kapcsolatban, de még egy baráti kávézás sem telik el anélkül, hogy legalább egy poén erejéig ne jönne szóba a téma. Sajnos azonban téves információk terjednek, amelyek alapjaiban befolyásolnak egy fontos kérdést. Conchita Wurst nem transzszexuális, nincsenek nemi identitászavarai. Ő maga is többször nyilatkozott róla, hogy ő mint transzvesztita előadóművész nevezett a versenyre. Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan fontos ez a kérdés, elsősorban tisztáznunk kell a témáról kialakult általános fogalomzavarokat. A transzszexualizmus olyan betegség, amely esetén a beteg született, biológiai nemével ellentétes neműnek érzi magát. Ma jelenleg egyetlen gyógymódját ismerjük, ez pedig a testi nemi jellegek megváltoztatása hormonális, majd műtéti úton. Ezzel szemben a transzvesztitizmusnak távolról sincs köze a betegségekhez, ez a fogalom pusztán egy viselkedésformára utal: nevezetesen arra, hogy az illető az ellenkező nem ruháit viseli. A szexuális orientáció egyik fogalom esetében sem lényegi kérdés: a transzszexuális személy saját nemi identitásával kapcsolatban érez zavart, nem pedig azzal, hogy ő maga milyen nemű emberhez vonzódik. Transzvesztiták esetében még kevésbé fontos kérdés, hogy kihez vonzódnak, mert itt a hangsúly a viselkedésformán van. A transzvesztiták általában bárkihez hasonló módon élik a hétköznapjaikat, és alkalmanként (esténként vagy akár csak félévente) magukra öltik az ellenkező nem ruhadarabjait. Conchita Wurst  nem beteg,  nem küzd a másság elfogadásáért. Ő egy jól felépített karakter, egy előadóművész, aki történetesen transzvesztita. Nem érzi magát ellentétes neműnek, nem küzd nap mint nap azzal a tudattal, hogy rossz testbe született, és nem szenvedi el azokat a hosszú éveket, amelyeket bármelyik transzszexuális ember. Ami miatt fontos ez a téma az az, hogy mind a transzszexuálisak, mind a transzvesztiták erősen elhatárolódnak attól, hogy bárki is keverje ezt a két fogalmat. Az általános kép sajnos mégis az, hogy az emberek meggondolatlanul dobálóznak ezekkel a szavakkal mit sem sejtve eközben arról, hogy a transzszexuálisak esetében szó sincs devianciáról vagy elmebetegségről: ők egy olyan veleszületett betegségnek cipelik a terhét éveken keresztül, amiért még meg is bélyegzik őket. Öt perc erejéig próbáljuk meg félretenni az előítéleteinket, és gondoljunk bele abba, hogy milyen érzés lenne számunkra, ha azért ítélkeznének felettünk, mert például látáskárosultan születtünk.
Conchita Wurst tehát nem csinált viccet egy létező szexuális zavarból, pusztán mint transzvesztita előadóművész, színpadra lépett és elénekelt egy dalt. Az, hogy mindezt szakállal tette, valóban egy provokatív gesztus volt. Ha különbséget tudnánk tenni az ő előadása és egy szexuális zavar súlyos betegsége között, akkor performanszát nem értékelnénk másként, mint egy sikeres reklámfogás.
Amíg véleményvezér hírességek is rosszul használják ezeket a fogalmakat nyilvánosan, addig ennek a kérdésnek a társadalmi megítélése nem valószínű, hogy megváltozhat. Nekünk viszont mindig megvan a lehetőségünk megkérdőjelezni az elénk vetett információk hitelességét és megalapozottságát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Kállay-Saunders szerint ezért nyerhetett Conchita Wurst

Azért nyert, mert az emberek szeretik, ha valaki egyedi és nem fél önmagát adni, külsőre és zenében egyaránt" - mondta Kállay-Saunders András. 
A koppenhágai verseny szombati döntőjében Running című dalával az 5. helyen végzett énekes a sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva kiemelte: előre megjósolta az osztrák Conchita Wurst győzelmét. "Nagyon tud énekelni, bár dala nem találkozott az ízlésemmel. Azért nyert, mert az emberek szeretik, ha valaki egyedi és nem fél önmagát adni, külsőre és zenében egyaránt" - vélekedett.
"Talán indulok én még valamikor a versenyen" - mondta egy kérdésre válaszolva az énekes, akit lenyűgözött az óriási koppenhágai színpad, az ultramodern fény- és hangtechnika.
Az MTV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a mostani 5. hely sokkal nehezebb körülmények között született meg, mint az eddigi legjobb magyar pozíció, Bayer Friderika húsz évvel ezelőtti 4. helye. "1994-ben Dublinban még nem volt mobiltelefonos szavazás, csak a résztvevő országok szakmai zsűrijei voksoltak, most viszont a nézők és a zsűrik véleményét fele-fele arányban vették figyelembe".

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Kállay-Saundersnek az első helyre is volt esélye

Kállay-Saunders András hazatért Koppenhágából, ahol ötödik helyet szerzett az Eurovíziós Dalfesztiválon. Bár szerinte mindig az első helyre kell készülni, nagyon boldog az ötödik helyezéssel. Az MTVA szerint, ha az értékelési rendszer változásait is figyelembe vesszük, ez az eddigi legjobb magyar eredmény a verseny történetében. András szerint a holland együttes megérdemelte volna a győzelmet, ő mégis tudta, hogy a szakállas nő, Conchita Wurst nyeri meg az idei versenyt. Minden idők második legjobb magyar eredményét érte el Kállay-Saunders András a hétvégi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes Kállay Katalin amerikai magyar modell és Fernando Saunders amerikai zenész gyermekeként New Yorkban nőtt fel. Egy magyarországi látogatásakor nevezett be a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár ötödik szériájába, ahol negyedik helyen végzett a döntőben 2010-ben. Az Eurovíziós Dalfesztiválon elért ötödik helyezésről lapunknak azt mondta: az első helyre készült, „mert mindig első helyre kell készülni”, de nagyon boldog az ötödik hellyel is. Nyitrai Kata, A Dal főszerkesztője elmondása szerint Kállay-Saunders teljesítményét a szakma nagyra értékelte. Kállay-Saunders Andrást az esélyesek között tartották számon. Jövőre Ausztriában tartják az Eurovíziós Dalfesztivált, miután Conchita Wurst, az osztrák induló nyerte meg a versenyt. A transzvesztita osztrák énekes a magyar szakmai zsűri listáján csak nyolcadik helyen állt, a hazai zsűri favoritja Hollandia volt. A magyar nézőktől a finnek indulója, a Softengine zenekar kapta a legtöbb pontot. A szakállas énekesnő a magyar közönségnél a második helyen állt. Kállay-Saunders András megköszönte a határon túli magyarok szavazatait, amelyeknek része volt a Romániától kapott 10 és az Ukrajnától kapott 3 pontjában. Running című dala a családon belüli erőszakról, egy áldozattá vált gyerek érzéseiről szól. A Running szerzőtársa, Szakos Krisztián azt fejtette ki, hogy Magyarország az elmúlt három évben mindig speciális előadót küldött az Eurovízióra, amit egyre jobban értékelnek. A Running erős dal, de András nélkül semmit sem ért volna, vele lett hiteles. A szerzőpáros új dala még a héten elkészül, dolgoznak a stúdióalbumon és hamarosan kiderül, mely kiadók gondozásában jelenhet meg a dal külföldön. Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe 2 millió 380 ezer magyar tévénéző kapcsolódott be, és 918 ezren végig is nézték a három és fél órás műsort.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Rózsaszín hajjal várta kedvesét a reptéren Tolvai Reni

Még a haját is átfestette Tolvai Reni kedvese, Kállai-Saunders András fogadására. A szerelmesek az eurovíziós dalverseny döntője után a Liszt Ferenc repülőtéren ölelhették meg újra egymást. Izgatottan várta kedvesét Reni vasárnap este a budapesti repülőtéren. Kállay-Saunders András csaknem másfél hete utazott a dán fővárosba, Koppenhágába, hogy képviselje hazánkat az eurovíziós dalfesztiválon, s most végre hazatérhetett szerelméhez. Reni nagyon készült a találkozásra: vasárnap délelőtt még hidrogénszőkén adott interjút lapunknak, majd este fél tizenegykor már babarózsaszín frizurával és magyar nemzeti színekben pompázó süteménnyel várta ötödik helyezést elért kedvesét. Annyira  izgulok, hogy alig kapok levegőt, bár fogalmam sincs, hogy miért, hiszen csak néhány napja nem láttuk egymást. Külön erre az estére tartós színezővel befestettem a hajam, hogy Andris azonnal észrevegyen a tömegben – próbálta beszélgetéssel csillapítani izgalmát az énekesnő, aki azonnal az érkező nyakába borult. A páros azonban nem tudott sokáig turbékolni, mert az első másodperceket követően már fotósok és újságírók hada rohant felé.
Elég rázós volt az út, nagyon fáradtak vagyunk, de jó érzés végre itthon lenni. Bár, ha tehetném, azonnal újra repülőre ülnék, és visszamennék a színpadra, annyira élveztem az ott eltöltött időt,  nyilatkozta szerényen András, akinek még spanyol rajongók is gratuláltak a késő esti órákban a versenyen nyújtott teljesítményéért.
A fiataloknak egyelőre nincs idejük ünnepelni, az énekesnő ugyanis pár napra elutazik egy fellépésre, András pedig (kedd) estig biztos nem tudja kialudni magát, mert interjúk és forgatások tucatjai vártak rá.
Kállay-Saunders András nagy álma vált valóra, amikor szombat este Koppenhágában milliók előtt állhatott színpadra. Az, hogy dalával az ötödik helyen végzett, csak tetőzte boldogságát. Saunders elárulta: megjósolta a szakállas transzvesztita győzelmét:  Magam is úgy gondoltam, hogy az első helyet Conchita nyeri el. Nagyon jó énekes, de a dala nem állt közel az ízlésemhez.
Bár Tolvai Reni nem kísérte el a fesztiválra, volt társasága, édesapám velem volt, és mindenben támogatott. Sokszor jobban izgult, mint én. Főleg a pontozásnál esett pánikba, mert az elején vezettünk, aztán lassan lecsúsztunk az ötödik helyre, mesélte András a sajtótájékoztatón.
A dalfesztivál számomra olyan élmény marad, amit soha nem felejtek el, és amire öregkoromban is nagyon büszke leszek. Büszke leszek, ha arra gondolok, képviselhettem Magyarországot. Talán ezzel a sikerrel a szüleimnek is megköszönhettem a támogatást, amit egész életemben kaptam tőlük, áradozott az énekes, akinek nemzetközi pályafutása is elindulhat. Alig telt el néhány nap, és már most számos megkeresés érkezett a kiadómhoz, ráadásul megtudtam, hogy a világ legjobb ötven dala között szerepel a Running.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Lady Gagával duettezhet Conchita Wurst

AZ RTL Klub információja szerint az Eurovíziós Dalfesztivál győztesét máris világsztárok producerei keresték fel. Lady Gaga és Cher menedzsmentje érdeklődik a megosztó osztrák énekes(nő), Conchita Wurst iránt. Duettet szeretnének énekelni a világsztárok a szakálláról elhíresült dalfesztivál-győztessel - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A műsorból továbbá az is kiderült, hogy Conchita valóban mindig női ruhában és szakállasan jár-kel, ahogy ezt egykori lakótársa, Johnny K. Palmer is megerősítette. Hamis tehát eszerint a neten keringő feltevés, hogy a szakállas díva image kimondottan az Eurovízió kedvéért lett volna kitalálva.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Magyar zenésszel élt együtt a szakállas nő

Egy fiúbanda tagjai voltak, sőt együtt is éltek: Conchita Wurst ma biztosan nem lenne világsztár, ha magyar barátja nem áll mindenben mellette. Johnny K. Palmer már sok éve ismeri a „szakállas nőt”, Koppenhágában, közös szállodájukban személyesen gratulált neki. Mindig, mindenütt felbukkan egy hazánkfia, ráadásul valami rendkívüli, fontos szerepben – tartja a vélekedés. Nos, lehet, ez nem is csak városi legenda, hanem van valóságalapja – Conchita Wurst ese­tében egészen bizonyosan. Az osztrák „szakállas nőt”, a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivál győztesét kevesen ismerik jobban, mint egy magyar férfi – senkit se tévesszen meg a neve –, Johnny K. Palmer, korábban ugyanis együtt élt vele.
Részt vettem a Starmania nevű tehetségkutató műsorban 2006–2007-ben, és bekerültem a legjobb tizenkettőbe. Thomas Neuwirth – én még ezen a néven ismertem meg Conchitát – szintén döntős volt, ott találkoztunk – mondta a Borsnak a jelenleg az Édes életben Kelemen Anna útját is egyengető zeneszerző-producer. A műsor után egy kiadó négyünket összetoborzott, és megalapította a Jetzt anders!, azaz Most másképpen! nevű fiú­csapatot. Egy éven át szinte együtt éltünk, de a mai napig jóban vagyunk.
Johnny szerint téved, aki azt hiszi, hogy a Conchita Wurst néven világhírnévre törő, most 25 éves Thomas csak a jó marketingnek köszönheti a sikert. Három éve is így nézett ki, szakálla volt. Sokan azt hiszik, hogy az Eurovízió miatt jelent meg így, de ez nem igaz. Nagyon jószívű, érzékeny ember ő. Azt is mondják, a magyaroknak nagyon sokat köszönhet a világ. Úgy tűnik, mindezt Conchita győzelmével kapcsolatban is kijelenthetjük. Az énekes ugyanis kis híján lemaradt a dalversenyről, de éppen Johnny K. Palmer sietett a segítségére. Ausztriában nem volt showműsor, ahol kiválasztották volna a versenyen induló számot. Előre eldöntötték, hogy Conchita indul – mondta Johnny. Volt nyolcvan szám, amiből ki kellett választani a versenydalt, de az eredeti producer szinte az utolsó pillanatban visszalépett. Harminchat órájuk maradt a határidőig, amikor az új producere felhívott, hogy segítsek. Auszt­riában ugyanis már nem találtak olyan szimfonikus zenekart, amely ráért volna, hogy felvegyék a dalt. A Budapest Art Orchestrát ajánlottam, négy óra alatt vettük fel a háromperces számot, emlékezett Johnny. Conchita sikere mindenesetre meglepett engem is, mert a mezőnyben sok erős produkció volt rajta kívül.
 Johnny egyébként jelen volt a koppenhágai döntőn, de ezúttal barátja, Kállay-Saunders ked­véért szállt repülőre, hogy a helyszínen szorítson neki. Ám a nagy találkozás nem maradt el Conchitával, sőt:  Thomasszal egy hotelben laktunk, így már személyesen is gratulálhattam neki.
 A marketing-tanácsadó szerint Conchita egy dologban mindenkit maga mögé utasított, ami a végső győzelméhez is vezethetett. A sikerének akár az is lehet a titka, hogy jól megfogta a célcsoportját, mondta a Borsnak Göcző Ágnes. Az egyedüli volt, aki nyíltan vállalta a másságát, és a megkülönböztető jegyei – női ruhás férfi szakállal – mindenki közül kiemelte. Így a melegek és a nagyon toleránsak is melléállhattak minden országból, míg a többiek nagyobb megosztottságot okozhattak. A lengyel produkció viszonylagos sikere is feltehetően részben a körítésnek, a mosónőnek, vajköpülőnek, dekoltázsoknak köszönhető.

Az osztrák felkavarta az állóvizet: napokkal az Eurovíziós Dalverseny után is mindenki csak róla beszél. Volt olyan bátor, hogy hermafroditaként álljon ki a színpadra. Direkt női ruhában és direkt szakállal, hogy senkinek ne legyen kérdés: ő egy férfi, aki nőnek öltözött. Jól ki is akasztott mindenkit, a fél kontinens rajongani kezdett érte, a másik fele a pokol kénköves bugyraiba kívánta.
Ha szeretik, ha nem, az osztrák lapok szerint jól kidolgozott marketingfogás Conchita megjelenése, amiben igazuk is lehet a friss hírek fényében: állítólag már az Eurovíziós Dalverseny másnapján olyan szerződéseket kötöttek le vele, amelyeknek összértéke 30– 40 millió dollár között mozog. Ez alsó hangon 6 milliárt forint.
A hazai hírességek sem maradtak csendben. Volt, aki kulturáltan, mások nyomdafestéket nem tűrő stílusban nyilatkoztak meg. Sebestyén Balázs szerint az emberek álszentek, azért háborognak. Erről hétfő reggel a Morning Show-ban beszélt, jön egy Conchita, megnyeri, kicsit szembe pisili az egészet, és végre megmutatja miről is szól valójában az Eurovízió.”
Nem volt ilyen jól fésült a volt megasztáros, Kullai Tímea: „Ha ez az undorító osztrák rohadt b…zi megnyeri, soha többé nem nézem ezt se!”
Demcsák Zsuzsa viszont helyretette azokat, akik a gyermekeik egészséges fejlődését féltették Conchita látványától: „Szülőként mit mondj? Sokan posztoltatok ilyet ma. Egyszerű a válaszom. Az igazat. Amit én is mondtam a gyerekeimnek.”
A Bors bécsi tudósítója szerint az osztrákok hamar elfogadták Conchitát, akit az Eurovízió megnyerése után, ezekben a napokban valóságos hősként ünnepelnek. Az osztrák köztársasági elnök, Heinz Fischer közleményben gratulált az énekesnek, és azt mondta: a végeredmény nem csak „Ausztria győzelmét jelenti, hanem a sokféleség és a tolerancia győzelmét Európában”. Rajta kívül Werner Faymann kancellár is gratulált az eredményhez, az énekes előadását nagy hatásúnak nevezte, és hozzátette: „a zenei teljesítmény képes volt felülkerekedni az előítéleteken és az intolerancián”.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Hősként ünnepelték az Eurovíziós Dalfesztivál szakállas díváját Bécsben

A transzvesztita énekes győzelméhez az osztrák államfő és a kancellár is gratulált, mondván, hogy Conchita Wurst sikere a tolerancia diadala Európában.
Bizonyára az is sokaknak jólesett a másság tisztelete szempontjából megosztott Ausztriában, hogy a Tom Neuwirth néven született, 26 éves grazi fiú az Eurovíziós Dalfesztivál elmúlt fél évszázadának második osztrák győztese. Az első Udo Jürgens volt “Merci, chérie” című dalával 1966-ban.
Conchita Wurst számára is az elfogadás jelent legtöbbet a szakértői zsűri és a közönség szavazataiból összeálló végeredményben. Sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy győzelme mindazoknak a sikere, akik hisznek a diszkrimináció nélküli jövőben, a tolerancia és a tisztelet eljövendő világában. Ez lesz az, ami lebontja majd a határokat Kelet és Nyugat között – tette hozzá. Ezek a határok ma még nagyon is állnak. Oroszországban, Fehéroroszországban és Örményországban nemhogy nem nézték jó szemmel Conchita Wurst produkcióját, de kifejezetten felháborodást keltett. Ettől függetlenül az osztrák versenyző az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 290 pontot kapott. A nagy esélyesnek tartott második helyezett holland csapat csak 238-at. A magyar Kállay-Saunders András ötödikként végzett 143 pontjával, és így az Eurovíziós Dalfesztivál történetének második legsikeresebb magyar versenyzője lett.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - gy fogadták a celebek Kállay-Saunders András helyezését

Van, aki csalódottan, puffogások közepette vette tudomásul, hogy Kállay-Saunders András „csak” az 5. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon, de szerencsére bőven akadtak olyanok is, akik ezzel az eredménnyel is maximálisan elégedettek. Akárcsak mi! 
Gratulálunk neki!

Kállay-Saunders András nyilatkozta az öltözőben az MTI-nek:
˝Soha nem fogom ezt elfelejteni, amikor öreg leszek, akkor is emlékezni fogok rá. Sajnálom, hogy vége, de fantasztikus volt. A jövőben is szeretném Magyarországot képviselni a világban, nagy álmaim vannak, célom, hogy minél többen megismerjék a hangomat". A 29 éves, New York-i születésű magyar énekes hangsúlyozta: reméli, otthon most büszkék rá és nagyon boldog, köszöni mindenkinek, hogy lehetőséget kapott a szereplésre. Conchita Wurstról elmondta: nagyon jól énekelt, a dal is remek volt. Hozzátette: a hollandok voltak a kedvencei, drukkolt nekik és örül, hogy befutottak másodiknak. Kállay-Saunders András szerint a Common Linnets és az ő jó szereplése mutatja, hogy az Eurovízió változik, az igazi dalok kerülnek előtérbe. A magyar dal társszerzője, Szakos Krisztián elmondta: óriási "flash" ez az érzés, megérte ennyit dolgozni, majdnem egy év munkája van az 5. helyezésben.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Ilyen volt Conchita Wurst, mielőtt szakállat növesztett

Az egész világot felforgatta Conchita Wurst eurovíziós győzelme. Míg a világ egyik fele méltatja, a másik fele nem érti a „szakállas nő” sikerét. Számos fórumon folyik még mindig parázs vita Conchita személyiségéről, mi azonban most azt szeretnénk megmutatni, ki is volt Thomas Neuwirth, mielőtt Conchita Wurst lett. Az már biztos, hogy Conchita Wurst történelmet írt, és soha senki nem felejti el a szakállas nőként emlegetett osztrák énekes győzelmét a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Mindenki róla beszél, ki ezért, ki azért, ám arról, hogy ki is ő valójában, nem sok szó esett. Mielőtt transzvesztita előadó lett, a ma 25 éves Conchita Thomas Neuwirthként látta meg a napvilágot. 2007-ben robbant be az osztrák köztudatba, amikor elindult a Starmania című tehetségkutatón. A műsor keretein belül alakult meg a Jetzt Anders nevű fiúcsapat, akikkel egészen tehetségkutató fináléjáig jutottak. Egy darabig működött a fiúzenekar, ám 2011-ben Thomas női ruhában, hatalmas szempillákkal, műkörömmel és a mostanra világhírűvé vált szakállal tért vissza a Starmaniába, ekkor már Conchita Wurstként. A világos megosztja a szakállas nő feltűnése, míg sokan támadják, annál többen támogatják. Köztük több világsztár, akik közösségi oldalaikon fejezték ki szimpátiájukat Conchitával. Azonban nemcsak a hírességek fantáziáját indította be a szokatlan kinézetű előadó, hanem a mémgyárosok is azonnal munkába lendültek.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - 5. helyen végzett a Running

Egy évig készült Kállay-Saunders András az idei Eurovíziós Dalversenyre, miután tavaly és tavalyelőtt nem sikerült kiharcolnia Magyarország képviseletét a Dal válogatói során. 2013-ban azonban kudarca után azonnal nekilátott az új versenydal megírásának, és ma már tudjuk: megérte a rengeteg munka.
A Running nem mindennapi témája nem csak a hazai közönség és szakmai zsűri szívét dobogtatta meg, számtalan rajongóra talált külföldön is. Bár akadtak kételkedők, akik attól tartottak, nem fogadják majd jól Európában a boldogságról, vidámságról, nagyívű balladákról elhíresült Eurovízió mezőnyében a családi erőszakról szóló, megrázóan figyelemfelkeltő dalt.
Pedig a fogadtatás több mint jó volt, a fogadóirodák a lelkesedést látva biztos döntős helyet, és azon belül is előkelő helyezést jósoltak Kállay-Saunders Andrásnak.
A döntőben huszonhat fellépő közül huszonegyedikként lépett színpadra Kállay-Saunders. Ellenfelei immár nem csak az elődöntőkből továbbjutott előadók, hanem a rendező Dánia versenyzőjével kiegészült „öt nagy” ország – az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország - képviselői is.
Bár utóbbi öt nemzetnek a versenyszabályok értelmében nem kellett az elődöntőkben részt venniük, a döntőben ugyanúgy szükségük volt a szavazatokra, mint az „átlagos” versenyzőknek.
Huszonhatan léptek a koppenhágai színpadra, de győztes csak egy lehetett. Nos, idén sem mi vívtuk ki a következő évi verseny rendezésének jogát, de biztosak lehetünk benne, hogy ez nem Kállay-Saunders Andráson múlt! Neki ezúton gratulálunk nem mindennapi teljesítményéhez!
145 pontot kaptunk és ezzel az 5. helyen végeztünk!

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Kiakadtak a magyarok az Eurovízió idei győztese miatt

A kommentelők kiakadtak az idei Eurovízió végeredményén.
Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix (Szállj főnixként) című dalával az 59. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték Koppenhágában.
A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar Facebook-oldalán a kommentelők kiakadtak a végeredmény miatt. Bejött a papírforma az 59. Eurovíziós Dalfesztivál végeredményével kapcsolatban, azt az osztrák induló nyerte.

A sajtó és a delegációk számára a döntő előtt nem sokkal szavazás indult a helyszínen, amiben a szakma leadhatta voksát a végeredmény kimenetelére. Győztesnek Ausztria versenyzőjét tették meg, akit Svédország, Hollandia, majd Magyarország indulója követett. A lista végül tényleg majdnem így nézett ki.
A 26 éves osztrák győztes, Conchita Wurst nagy fölénnyel, 290 ponttal győzött a 26-os döntőben. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. Ausztria másodszor nyerte a versenyt, 1966-ban Udo Jürgens lett az első.
Mögötte a holland duó, a Common Linnets lett a második a Calm After the Stormmal (238 pont), a svéd Sanna Nielsen és az Undo (218 pont) pedig a harmadik. A szintén nagy esélyesnek számított örmény Aram Mp3 174 ponttal a negyedik helyen végzett. Miután az első tíz ország leadta a pontjait, a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András vezetett Running című számával, de pozíciójából ezt követően fokozatosan veszített, és végül az 5. helyen zárta a dalfesztivált. Ez az eddigi második legjobb magyar eurovíziós helyezés. Csak Bayer Friderika ért el nála jobb eredményt: az 1994-es versenyen Dublinban negyedik helyezett lett Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával.
A Eurovíziós Dalfesztivál magyar Facebook-oldalának kommentelői kiakadtak a végeredményen. Ők talán nem voltak a szavazók között, mert azért ne hallgassuk el: a pontszámok adásakor azért Magyarország is megtolta Conchita szekerét.
"Egy identitás zavarú transzfesztita, azaz eredetileg férfi, de "nőnek szeretne látszani", női ruhát ölt és nem borotválkozik. Húú, tényleg gáz és ez tetszik Európának?!" - írja egyikük.
"Most már értem, mit jelent a németben a semlegesnem : Conchita. Ez a "nő-férfi" már a legtoleránsabb embereknél is kiveri a biztosítékot. Ez már tényleg beteg, személyiségzavaros személy feltűnési viszketegséggel. Ezzel a nagy elfogadás mizériával átestünk a ló másik oldalára" - így egy másik.
Az egyik legkeményebb magyar kritikus, Puzsér Róbert már a döntő napjának reggelén kifejtette negatív véleményét közösségi oldalán Conchita Wurstról.
"Aztán eljön a nap, melyen a szakállas Thomas Neuwirth nagyestélyiben a színpadra lép, hogy valami félmilliárd ember előtt előadjon egy szar popslágert. Azt állítja, hogy Conchita Wurstnak hívják, és popdíva. A képernyő innenső oldaláról nem látni, vajon tudatában van-e annak, hogy szakállal szegélyezett rúzsos ajkával épp transzneműek tízezreit köpi pofán. Tudja-e, milyen nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol. A szakállas nő egy gyalázatos provokáció, egy förtelmes vicc, egy mocskos hazugság" - olvasható Puzsér oldalán.
Úgy tűnik, sok ország olyannyira elfogadónak akart tűnni, hogy figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Conchita Wurst hangja, és az Adele Skyfall című slágerére hajazó, de annak csak gyenge utánzatára sikeredett száma felejthető, azt az őt követő négy induló bármelyike magasan veri.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - "A sokszínűség és a tolerancia győzelme"

A versenyt az osztrák transzvesztita, Conchita Wurst nyerte, aki később azt mondta, győzelme megmutatta, hogy Európa hisz a toleranciában. Kállay-Saunders András az ötödik lett. Az osztrák Conchita Wurst először el sem akarta hinni, hogy az ő nevét mondják, majd miután uszályos ruhájában, könnyek között feltipegett a színpadra, már nagyon öntudatosan köszönte meg a szavazatokat.

„Ezt az éjszakát azoknak ajánlom, akik hisznek a békében és a szabadságban. Mi egy közösség vagyunk és nem lehet minket megállítani!" - mondta.
Az osztrák politikusok gratuláltak mostani sikeréhez, az államfő azt mondta, ez a sokszínűség és a tolerancia győzelme. Egyedül a jobboldali radikális Szabadság Párt nem nyilatkozott az ügyben.
Az orosz-ukrán konfliktus még az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére is rányomta a bélyegét: a koppenhágai közönség fújjogott, amikor az orosz testvérpár kapott jó pontszámokat.
A magyar versenyző, a Koppenhágában igen népszerű Kállay-Saunders András az ötödik lett, ez minden idők második legjobb magyar szereplése az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Kovács Áron kiakadt Wurst győzelmére

Az énekes-műsorvezető szerint kirakat-tolerancia miatt nyert az Eurovízión a szakállas nő.

Az 59. Eurovíziós Dalfesztivált  az osztrák szakállas nő, Conchita Wurst nyerte. A transzvesztita győzelmét vegyes érzelmekkel fogadták a világon, több magyar sztár is szót emelt az ügyben. Köztük Kovács Áron, aki szerint nem helyes, hogy Wurst nyert. "Azt olvasom mindenhol, hogy a 'tolerancia győzött az EU-s dalfeszten'. Ez baromság. Az ostoba megfelelni vágyás győzött! A mai társadalom összekeveri a toleranciát a pozitív diszkriminációval! Tolerancia az lett volna, hogy indulhasson szakállas nőimitátor egy dalversenyen. Indulhatott? Igen! Ennyi. Ezek után viszont pont intoleráns viselkedés a normalitással szemben! helyzetbe hozni valakit, aki egy közepes karaoke énekes egy közepes dallal. Ilyen alapon egy 'kerekes székes, szimpatikus világtalan gyermek kutyával' a legesélyesebb egy ilyen versenyen. Tolerancia és elismerés az, hogy: 'Itt vagy a versenyen, de nem kivételezem veled, úgy kezellek, mint bárkit, mert nincs miért pozitívan diszkriminálnom téged!!!! Mert olyan vagy, mint bármelyikünk! És szigorú leszek veled is, ahogy bárkivel!!! Mert megérdemled!!!' Tegnap nem ez történt. A normalitás fölé emeltünk valamit megfelelnivágyásból és kirakat-toleranciából. És ez baj, rossz üzenet! Szegény szakállas férfiak és szakálltalan nők most gondolkodhatnak, hogy mivel lehet megfejelni mindezt a tehetségen és a gyakorláson túl, hogy egy kultúráltnak nevezett kontinens lakói észrevegyék őket is... Szerintem." - posztolta a Facebookra Kovács Áron.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - "Mintha hazaérkeztem volna"

Némi szakmai fanyalgást ugyan kiváltott, de alapvetően jó fogadta a szakállas osztrák nő eurovíziós győzelmét a nemzetközi sajtó.
Az álmom valóra vált. Az Eurovízió egy olyan család, amelyhez mindig is tartozni akartam. Mert ez a projekt a tolerancián, az elfogadáson és a szereteten alapul. Ezért tényleg úgy érzem, mintha hazaérkeztem volna. És tudom, hogy van egy másfajta világ az Eurovíziós versenyen kívül, de hiszek benne, hogy vannak ott is olyan emberek, akik úgy gondolkodnak, mint én.” – mondta Conchita Wurst, miután Ausztria színeiben megnyerte a dalversenyt.
Az Eurovíziós Dalfesztivál másnapján a Thomas Neuwirthként anyakönyvezett transzvesztita osztrák énekes első helyét a nemzetközi sajtó többnyire ugyanígy, a másság elfogadásának győzelmeként értékelte. Némi fanyalgást a verseny másnapján a nemzetközi sajtóban csak az okozott, hogy – a tolerancia melletti kiállás elismerése mellett – Conchita figurája a kritikusok egy része szerint már annyira erős volt, hogy hiteltelenítette a dalverseny zenei voltát. Vagyis azt a nézetet erősítheti, amely szerint az Eurovíziós dalverseny elsősorban nem zenei, hanem tévés vetélkedő.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Ausztria örömmámorban Conchita Wurst győzelme miatt

Konfettiesővel, osztrák és szivárványszínű zászlókkal, transzparensekkel, szakállt festve köszöntötte rajongóinak hada vasárnap a bécsi repülőtéren Conchita Wurstot, az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák nyertesét, akinek győzelmét a tolerancia és a tisztelet jelként értékelték az osztrák politikai paletta szinte minden oldaláról.
Heinz Fischer köztársasági elnök az APA osztrák hírügynökséghez eljutatott közleményében Wurstnak gratulálva annak a véleményének adott hangot, a végeredmény nemcsak "Ausztria győzelmét jelenti, hanem a sokféleség és a tolerancia győzelmét Európában."
Werner Faymann kancellár az énekes nagyhatású előadását méltatva örvendetesnek nevezte, hogy "a zenei teljesítmény képes volt felülkerekedni az előítéleteken és az intolerancián".
A férfiként Tom Neuwirth néven született, de női külsővel, ám szakállal fellépő Conchita Wurst a döntőt követő koppenhágai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egy álma vált valóra a győzelemmel, és a választással Európa megmutatta, hogy toleráns és tiszteletben tartja mindenki jogát ahhoz, hogy megválassza, miként kíván élni.
A verseny dán szervezői a toleranciát hirdették meg az idei fesztivál központi témájaként, és a meleg büszkeséget hirdető szivárványszínű zászlók egész héten lengtek Koppenhága szerte.
"Remélem változtatni tudunk néhány ember nézetén. Ő csak egy hölgy szakállal. De számunkra ez a győzelem olyan, mintha a Holdra szálltunk volna" - hangoztatta Rena Berto, Wurst ügynöke.
A 26 éves osztrák énekes a legnagyobb tapsot kapta a koppenhágai közönségtől, fellépése és győzelme azonban néhány országban dühöt váltott ki.
Fehéroroszországban, Örményországban és Oroszországban számosan követelték, hogy a dalfesztivál közvetítésekor vagy takarják ki Wurstot a képernyőről, vagy ne közvetítsék az osztrák versenyző előadását. Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője egyenesen arról beszélt, hogy "több mint hatvan éve foglalta el a szovjet hadsereg Ausztriát, ám hiba volt az országot felszabadítani".
Wurst győzelmével Ausztria másodszor lett első a verseny majd hatvan éves történetében, 1966-ban Udo Jürgens nyerte a fesztivált. "Most, hogy győztünk, jó házigazdák akarunk lenni jövőre "- hangoztatta Edgar Böhm, az ORF televízió igazgatója, hozzátéve, hogy a jövő évi jubileumi, 60. dalfesztivál előkészületei már hétfőn megkezdőnek. Az osztrák televízióban rekordnézettséget hozott a dalfesztivál döntője, amelyet mintegy másfélmillió néző kísért figyelemmel szombat este.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Európa megmutatta, hogy toleráns

Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix című dalával az 59. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték Koppenhágában. A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András Running című számával az ötödik helyen végzett. A 26 éves osztrák győztes, Conchita Wurst, aki tizenegyedikként adta elő dalát, nagy fölénnyel, 290 ponttal győzött a 26-os döntőben. Mögötte a holland duó, a Common Linnets lett a második a Calm After the Stormmal (238 pont), a svéd Sanna Nielsen és az Undo (218 pont) a harmadik.A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. Ausztria másodszor nyerte a versenyt, 1966-ban Udo Jürgens lett az első. A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, 143 ponttal az 5. helyen végzett Running című dalával. Ez az eddigi második legjobb magyar eurovíziós helyezés. Magyarország Montenegrótól a maximális 12 pontot kapta, 10-et Romániától és Macedóniától, 8-8-at Azerbajdzsántól és Albániától. Az idén a Join Us (Csatlakozz hozzánk) szlogennel zajlott Eurovíziós Dalfesztivál 26-os döntőjében a B&W Hallernében a végeredmény úgy alakult ki, hogy összeadták az egyes országok által adott kombinált (a nemzeti zsűrik még a pénteki főpróbán megszületett értékelése, illetve a tévénézők telefonos szavazatai alapján összeállt) pontszámokat. Az országok által adott három legmagasabb pontszámot (8-10-12) a 37 országból bejelentkező szóvivők, Magyarországról Novodomszky Éva, ismertették; a 7 ponttól egyesével lefelé következett a többi nemzeti pontszám. A férfiként - Tom Neuwirth néven - született, de a színpadra női külsővel, ám szakállal lépő Conchita Wurst a grazi divatiskolában tanult, és egész eddigi életében az eurovíziós szereplésről álmodott. Egy fiúcsapat színeiben korábban már indult az osztrák válogatóversenyen, de akkor másodikok lettek.Az MTI-nek még a verseny előtt azt mondta, talán sokszor nem könnyű az érvényesülés számára, de ez az élete, az éneklés, emellett a modellkedés, illetve a házigazda szerep is nagyon érdekli különböző műsorokban.Rise Like Phoenix című dala olyan, akár egy James Bond-film betétdala. "Pontosan ez volt a célom, egy ilyen dal, imádom a James Bond-széria Shirley Bassey által előadott zenekari betétdalát. Egy ilyen lehetőség talán csak egyszer adódik egy ember életében, én pedig élni akarok vele" - tette hozzá korábban. A döntőt követő sajtótájékoztatón azt mondta, a választással Európa megmutatta, hogy toleráns és tiszteletben tartja mindenki jogát ahhoz, hogy megválassza, miként kíván élni.Dalának magyar vonatkozása, hogy szimfonikus kíséretét a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel a Budapest Art Orchestrával. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ausztriában lesz az esemény.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Ő volt a legsokkolóbb induló a Dalfesztiválon

A 25 éves énekesnő már a fellépése előtt is hatalmas botrányt keltett, és több ország is tiltakozását fejezte ki miatta. És nem, ezúttal nem a túl szexi fellépőruha, mástól koppintott dal vagy durva szöveg miatt akadtak ki, hanem amiatt, hogy Conchita valódi neve Thomas Neuwirth, és transzvesztitaként indult a versenyben. Az osztrák fiú ráadásul mindezt nem is titkolta, mivel komplett sminkben és estélyi ruhában állt a színpadra, de közben szakállát is meghagyta. A hangja viszont talán még a külsejénél is jobban sokkolta a közönséget (és a zsűrit is), mivel elképesztően tisztán énekelte Rise Like a Phoenix című számát. Conchita végül a botrány ellenére nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált. A magyar induló, Kállay-Saunders András az 5. helyen végzett.

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Első mélyinterjú Kállay-Saunders Andrással

Az Eurovízió történetében soha ennyi ország nem szavazott még magyar előadóra. Bár a győzelem elmaradt Kállay-Saunders András meghódította Európát, és kivívta szakmai elismerését. Nem latolgatta az esélyeket, a feladatra koncentrált, és arra, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa. Magyar zászlóval a kezében, úgy érezte magát, mint egy olimpikon.
-    Két hete életed nagy útjára készültél?
-    Igen. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer valóra válik az, amire mindig vágytam: Énekelni 170 millió ember előtt az országomat képviselve.
-    Mi volt az elsődleges célod?
-    Hogy a dal üzenete eljusson az emberekhez. Egy olyan témát dolgoztam fel, amire mindenkinek oda kell figyelnie. De a legfontosabb, hogy az ilyen helyzetben lévő gyerekek tudják, hogy van segítség, és a bajban tudnak kihez fordulni.
-    Magaddal szemben is fogalmaztál meg elvárásokat?
-    Mivel maximalista vagyok, a legnagyobb elvárásom magammal szemben, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam a színpadon.
-    Lelkileg és testileg is készültél a versenyre?
-    Tudatosan készültem. Nagyon sokat gyakoroltam a dalt, százszor átmentem a technikai részeken. Emellett mivel már megvolt, hogy milyen lesz kint a színpadi kép, és tudtam, hogy éneklés közben futnom kell, sokat edzettem és igyekeztem egészségesen enni. Mint minden versenyen ezen is sok függ attól, hogy lelkileg milyen állapotban van az előadó. Agyban nagyon ott kell lenni. Ezért arra gondoltam, hogy száz százalékig bíznom kell magamban és abban, hogy a legjobb eredményt hozom haza az országomnak.
-    Azt mondtad az egyik kisfilmedben, hogy a repülés miatt izgulsz, és nem a verseny miatt.
-    Tényleg így éreztem, mert a repüléstől nagyon félek. A verseny miatt azért nem izgultam, mert már azzal, hogy kijutottam Koppenhágába, megvalósult egy nagy álmom. Számomra a részvétel volt a fontos, mert így tudom népszerűsíteni az országomat és persze magamat is.
-    A versenyben melyik volt az a pillanat, amikor mégis „megremegetta gyomrod?
-    A színpadra lépés első másodpercében. Azt soha nem felejtem el. De ez kell, mert adrenalint ad, és minél jobb teljesítményre ösztönöz. Viszont, amikor már énekeltem és először futottam át a színpadon, minden pillanatot élveztem.
-    Milyen volt az első fogadtatás a külföldi szakma, újságírók és a rajongók részéről. Kíváncsiak voltak rád?
-    Megdöbbentő volt, hogy mennyire. Rendkívül kedvesek voltak velem és az egész magyar csapattal. Lépten, nyomon megállítottak, autogramot kértek, mondták, hogy drukkolnak és velem vannak. Nagyon szerették a dalt. Az első elődöntő sajtó szavazását végig vezettük aztán egy ponttal maradtunk le a svédek mögött.
-    Ezt hogyan értékelted?
-    Örültem, hiszen végig vezettem. Skandináv területen az egyik esélyes mögött végezni, nem szégyen.
-    Nem tudom, hogy neked feltűnt-e, de sok külföldi férfi kommentelő írja rólad, hogy HOT!, de a lányok is szexisnek tartanak. Zavar, hogy a férfiak dicsérnek?
-    Egyáltalán nem, és annak is örülök, ha a lányok rajonganak, de akkor leszek igazán boldog, ha Magyarországra is szavaztak.
-    Mi volt az első benyomásod a kinti körülményekről?
-    A profizmus. A technika, a személyzet, minden és mindenki profi. Ja, és abszolút kedvesek!
-    Volt olyan helyzet, amikor elérzékenyültél?
-    Kétszer is. Először, amikor kimondták, hogy Hungary, azaz bejutottunk a fináléba. A másik, amikor kezembe vettem a magyar zászlót. Elképesztő érzés. Úgy éreztem magam, mintha az olimpián lennék, és ez felemelő.
-    Ezek szerint érzelmes típus vagy…
-    Az, de általában csendben örülök.
-    Említetted a színpadot…Ez aztán annak számít! Volt előtte „rituálé”?
-    Nagyon jó érzés és hatalmas élmény, a fények, a technika, 13000 ember tombol, üvölt és énekel. Lengnek a zászlók. Uhhh..Rituálé? Megfogtuk egymás kezét a csapattal és egyszerre kiáltottuk: HUNGARY!
-    Miután bekerültél a döntőbe hogyan telt az este hátralevő része?
 -    Alvással - nevet. Mivel mindennap rengeteg kötelező program volt (próbák, fellépések, sajtó megjelenések, egész napos interjúk), amikor tehettem, aludtam, edzettem és a csapattal beszélgettem. Nagyon fontos volt, hogy mindig pihent legyek.
-    Végig azt hallhattuk, hogy esélyed van a győzelemre? Ez hogyan hatott rád?
-    Nem foglalkoztam vele. Úgy voltam vele, hogy nagyon örülnék neki, de sok olyan volt már, hogy valakit nagyon esélyesnek tartottak és a mezőny végén végzett. Számomra az volta legfontosabb, hogy a színpadon hagyjam a lelkem és a szívem a nézőknek és közönségnek.
-    Szinte lubickoltál a külföldi interjúk alatt…Ez minek köszönhető?
-    Annak, hogy minden helyzetben nagyon tudatosan és agyban ott kellett lennem, mert nemcsak magamat képviselem, hanem az országomat is, ami amellett, hogy a legszebb dolog, amiről valaki álmodhat, nagy felelősség is. És persze inspirált az is, hogy mindenki ennyire szeretett minket.
-    Mi volt a legkedvesebb és legrosszabb élményed?
-    Rossz nem volt, mert csak jó dolgok történtek velünk és nem lehet csak egyet kiemelni. Az egész Eurovízió életem legnagyszerűbb élménye volt.
-    Kit tartottál a döntőben riválisodnak?
-    Bár voltak dalok, amik nagyon tetszettek, egyáltalán nem foglalkoztam mással csak magamra koncentráltam.
-    Szakmailag tudtak újat mutatni?
-    Új dolgokkal nem találkoztam. Magyarország zeneileg nagyon fejlett és jó producerei vannak. Szakos Krisztiánnal, a szerzőtársammal lehetőségünk volt egy dalszerző műhelyben megmutatni, hogy mi mit tudunk. Bár kaptunk magunk mellé más országokból dalszerzőket, ragaszkodtunk a saját elképzeléseinkhez. Azt akartuk megmutatni, mi magunk mire vagyunk képesek, azt gondolom ez sikerült is.
-    Édesapád zenei producer Amerikában, de nem kérsz tőle segítséget…
-    Ez igaz, mert azt gondolom, hogy csak akkor tudok igazán fejlődni, ha ennek minden állomását megélem. Nekem kell elesni és felállni, nekem kell sírni majd nevetni. Így lehetek igazán jó.
 -    Félig amerikai származásod sokan firtatták?
-    Dánia és a résztvevő országok nagyon liberálisak, ezekkel nem nagyon foglalkoznak. A felmenőm, Kállay Miklós volt magyar miniszterelnök, jobban érdekelte őket.
-    Olvashattuk, hogy az első próbán kifogásolták, hogy atlétában léptél a színpadra? Mit szóltál ehhez?
-    Ez egy hangbeállás volt, nem próba. Minden próbán a fellépő ruhámban álltam a színpadra.
-    Nehezen viseled a negatív kritikát?
-    Egyáltalán nem, mert az is egy vélemény és van, amelyikből tanulni lehet. De szerintem a póló kifogásolása nem az.
-    Sikerült valakivel barátságot kötnöd, ha igen kivel?
-    Igen, itt nem volt nehéz, mert mindenki igazán nyitottan és kedvesen viselkedett. A verseny előtt, otthon az azeri és az albán énekessel már találkoztam, és kint is sokat beszélgettem velük, sajnáltam is mikor Albánia kiesett.
-    Magaddal vitted a klipben is szereplő macit. Emlék a gyerekkorból vagy kabala?
-    Nem, ez nem az én macim, hanem az egyik táncosom testvérének a macija, de valóban ő a mi kabalánk. Mindenhova vittük. Még a vidámparkba és az étterembe is.
-    Az egyik fotón Szakos Krisztiánnal egy lefestett furgon előtt állsz, a másikon kutyát sétáltatsz, milyen apropóból?
-    A kutyás kép egy menhelyen készült. Mivel szeretem az állatokat, nagyon fontosnak tartom, hogy a kóbor állatokat az emberek befogadják és ápolják, így elvállaltam a látogatást. De a furgon egyszerűen csak vicces volt.
-    Mi fogott meg a dán fővárosban?
-    Ezen egyáltalán nem gondolkoztam, mert szerintem Budapest sokkal szebb.
-    Boldog vagy?
-    Nagyon! Hatalmas megtiszteltetés ott lenni, ezért nem is foglalkoztam a döntő előtt az esélyekkel. Minden pillanatban csak a színpadon lévő három perc volt a fejemben, hogy én és a csapatom a legjobbat hozzuk ki magunkból.
-    A döntőre édesapád is megérkezett. Sokat jelentett Neked?
-    Nagyon örültem neki, hogy itt volt velem. Lelkileg rendkívül nagy erőt ad, mikor mellettem van, mert a zenében tőle kapom a legnagyobb energiát. Büszke vagyok rá.
-    Ki kérted a véleményét a dallal vagy a színpadi produkcióval kapcsolatban?
-    Nem, mert igazából nem szoktam. Nekem a puszta jelenléte számít, az elég.
-    Magyarország eddigi legtöbb pontja. Elégedett vagy az eredménnyel?
-    Igen, abszolút. Sok országtól most kaptunk először pontot. Ilyen még sosem volt, és erre nagyon büszke vagyok.
-    Hogyan tovább?
-    A legfontosabb most az, hogy kijövünk egy új dallal, ami ígérem olyan egyedi lesz, mint az eddigiek. Nagyon sok országtól kaptam meghívást, aminek szeretnék eleget tenni, mert azt gondolom, Európa most már felfigyelt ránk és végre hall minket...

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Gratulálunk András!

Véget ért az 59. Eurovíziós Dalfesztivál döntője, ahol a mi indulónknak, Kállay-Saunders Andrásnak a ötödik helyet sikerült megcsípnie! Szuperül zárta az euróviziós szereplését Kállay-Saunders András, aki a mai döntőben is hozta a tőle megszokott formát (szerintünk ő volt a legeslegeslegjobb!!!). A Running a legtöbb pontot, vagyis 12-t Montenegrótól zsebelte be, az összesített eredménye pedig 143 pont lett, amivel Andris a 5. helyezést érte el. Ez egyébként Friderika 1994-es szereplése óta a második legjobb eredményünk. Az első Ausztria és Conchita Wurst lett, akit előzetesen is nagyon sokan az élvonalba vártak. Gratulálunk Andrásnak, és nagyon büszkék vagyunk rá!

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 - Puzsér: "A szakállas nő egy gyalázatos provokáció, egy förtelmes vicc, egy mocskos hazugság"

Puzsér Róbert sem tudott megjegyzés nélkül elmenni az idei Eurovíziós Dalfesztivál szakállas nője mellett, aki nem mellesleg az este megnyerte a viadalt. Puzsér szokás szerint kétségbe von minden őszinteséget a produkcióval kapcsolatban Facebook-bejegyzésében: „Ez a semmiből előrántott kreatúra azt hazudja a színpadon, hogy nem létezik szexus, hogy nincsenek nemek. Félférfi-félnő nincsen. Thomas Neuwirth nagyestélyiben a színpadra lép, hogy valami félmilliárd ember előtt előadjon egy szar popslágert. Azt állítja, hogy Conchita Wurstnak hívják, és popdíva. A képernyő innenső oldaláról nem látni, vajon tudatában van-e annak, hogy szakállal szegélyezett rúzsos ajkával épp transzneműek tízezreit köpi pofán. Tudja-e, milyen nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol. A szakállas nő egy gyalázatos provokáció, egy förtelmes vicc, egy mocskos hazugság.” Egy gátlástalan producer - ahelyett, hogy túlcsorduló kreativitásától vezetve vászonra festette volna az eszébe ötlő bizarr alakot - fogott egy élő embert, szétszaggatta az identitását, és a helyére baszott egy hitvány és aljas szórakoztató showelemet. A szakállas Wurst mindettől kevésbé zarvartatva megynyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.