András dala tarolt, a nemzetközi közönség máris a szívébe zárta az énekest az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Csupa pozitív visszhangot kapott Kállay-Saunders András
kedd esti debütálása, aki az első középdöntő utolsó színpadra
lépőjeként igazi felüdülést hozott: az énekes előadása volt az egyik
legszínvonalasabb és legélvezhetőbb produkció az este folyamán. András Running című dala az egyik legerősebb a mezőnyben, így már az első elődöntő előtt is hatalmas rajongótábort gyűjtött maga köré, köztük a Koppenhágában tartózkodó újságírókat, akiknél András volt a favorit. Tegnap este óta azonban még többen dúdolják a komoly mondanivalójú dalt. Hazai hírességek közül sokan a televízió előtt drukkoltak az énekesnek. Rúzsa Magdi, Puskás Peti, az idei A Dal egyik döntőse, Bogi, Oláh Gergő és természetesen Tolvai Reni is a körmét rágva izgult András sikeréért. „András
fergeteges produkciót nyújtott tegnap az Eurovíziós Dalfesztivál
elődöntőjében! Bár a telefonos szavazás titkos, az egyébként publikus
internetes szavazás szerint Running című dalával másodikként jutott a
döntőbe. Mi, tv2-esek extrán drukkolunk neki, mert a mi műsorunkban, a
Megasztárban fedezték fel” – írta a Tények műsorvezetője, Dudás Ádám a Facebook-oldalára az eredményhirdetést követően. A tavalyi induló, ByeAlex is közösségi oldalán gratulált utódjának. „Egy
pillanatnyi kétség sem volt bennem azzal összefüggésben, hogy Kállay
András döntős lesz-e vagy sem a Vízión! Tudtam, hogy bent leszel Andris!
Gratulálok!” – írta a Kedvesem énekese.
Nemcsak a magyar közönséget vette le a lábáról Kállay-Saunders! A
külföldi rajongók is mind elismerően nyilatkoztak a produkcióról. „Az este legjobb dala! Remélem jövőre Budapesten rendezik a dalversenyt” – írta az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos Facebook-oldalára egy horvát rajongó, amikor kiderült, az énekes a döntőbe jutott. „Magyarország! Mi rád szavazunk!” – tette le voksát András mellett egy dán rajongó. „Gratulálok Kállay-Saundersnek, hogy beénekelte magát a döntőbe! Jövőre talán Magyarországról jelentkezik az Eurovízió?” –
latolgatta az esélyeket egy görög rajongó. Ám nemcsak Európa, még a
távolabbi kontinenseken élők is elismerésüket fejezték ki a magyar
énekes produkciója után. „Habár a dal nem tartozik
a kedvenceim közé, meg kell valljam, Magyarország produkciója messze a
legjobb volt ma este. Csak így tovább, András” – írta egy mexikói néző az Eurovízió hivatalos weboldalán.
Tolvai Reni nem tudott kedvesével tartani Dániába, így a tévé
előtt izgulja végig a versenyt. A Hír24-nek azonban elárulta, milyen
meglepetéssel várja haza Andrást.