- Két hete életed nagy útjára készültél?
- Igen. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer valóra válik az, amire mindig vágytam: Énekelni 170 millió ember előtt az országomat képviselve.
- Mi volt az elsődleges célod?
- Hogy a dal üzenete eljusson az emberekhez. Egy olyan témát dolgoztam fel, amire mindenkinek oda kell figyelnie. De a legfontosabb, hogy az ilyen helyzetben lévő gyerekek tudják, hogy van segítség, és a bajban tudnak kihez fordulni.
- Magaddal szemben is fogalmaztál meg elvárásokat?
- Mivel maximalista vagyok, a legnagyobb elvárásom magammal szemben, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam a színpadon.
- Lelkileg és testileg is készültél a versenyre?
- Tudatosan készültem. Nagyon sokat gyakoroltam a dalt, százszor átmentem a technikai részeken. Emellett mivel már megvolt, hogy milyen lesz kint a színpadi kép, és tudtam, hogy éneklés közben futnom kell, sokat edzettem és igyekeztem egészségesen enni. Mint minden versenyen ezen is sok függ attól, hogy lelkileg milyen állapotban van az előadó. Agyban nagyon ott kell lenni. Ezért arra gondoltam, hogy száz százalékig bíznom kell magamban és abban, hogy a legjobb eredményt hozom haza az országomnak.
- Azt mondtad az egyik kisfilmedben, hogy a repülés miatt izgulsz, és nem a verseny miatt.
- Tényleg így éreztem, mert a repüléstől nagyon félek. A verseny miatt azért nem izgultam, mert már azzal, hogy kijutottam Koppenhágába, megvalósult egy nagy álmom. Számomra a részvétel volt a fontos, mert így tudom népszerűsíteni az országomat és persze magamat is.
- A versenyben melyik volt az a pillanat, amikor mégis „megremegetta gyomrod?
- A színpadra lépés első másodpercében. Azt soha nem felejtem el. De ez kell, mert adrenalint ad, és minél jobb teljesítményre ösztönöz. Viszont, amikor már énekeltem és először futottam át a színpadon, minden pillanatot élveztem.
- Milyen volt az első fogadtatás a külföldi szakma, újságírók és a rajongók részéről. Kíváncsiak voltak rád?
- Megdöbbentő volt, hogy mennyire. Rendkívül kedvesek voltak velem és az egész magyar csapattal. Lépten, nyomon megállítottak, autogramot kértek, mondták, hogy drukkolnak és velem vannak. Nagyon szerették a dalt. Az első elődöntő sajtó szavazását végig vezettük aztán egy ponttal maradtunk le a svédek mögött.
- Ezt hogyan értékelted?
- Örültem, hiszen végig vezettem. Skandináv területen az egyik esélyes mögött végezni, nem szégyen.
- Nem tudom, hogy neked feltűnt-e, de sok külföldi férfi kommentelő írja rólad, hogy HOT!, de a lányok is szexisnek tartanak. Zavar, hogy a férfiak dicsérnek?
- Egyáltalán nem, és annak is örülök, ha a lányok rajonganak, de akkor leszek igazán boldog, ha Magyarországra is szavaztak.
- Mi volt az első benyomásod a kinti körülményekről?
- A profizmus. A technika, a személyzet, minden és mindenki profi. Ja, és abszolút kedvesek!
- Volt olyan helyzet, amikor elérzékenyültél?
- Kétszer is. Először, amikor kimondták, hogy Hungary, azaz bejutottunk a fináléba. A másik, amikor kezembe vettem a magyar zászlót. Elképesztő érzés. Úgy éreztem magam, mintha az olimpián lennék, és ez felemelő.
- Ezek szerint érzelmes típus vagy…
- Az, de általában csendben örülök.
- Említetted a színpadot…Ez aztán annak számít! Volt előtte „rituálé”?
- Nagyon jó érzés és hatalmas élmény, a fények, a technika, 13000 ember tombol, üvölt és énekel. Lengnek a zászlók. Uhhh..Rituálé? Megfogtuk egymás kezét a csapattal és egyszerre kiáltottuk: HUNGARY!
- Miután bekerültél a döntőbe hogyan telt az este hátralevő része?
- Alvással - nevet. Mivel mindennap rengeteg kötelező program volt (próbák, fellépések, sajtó megjelenések, egész napos interjúk), amikor tehettem, aludtam, edzettem és a csapattal beszélgettem. Nagyon fontos volt, hogy mindig pihent legyek.
- Végig azt hallhattuk, hogy esélyed van a győzelemre? Ez hogyan hatott rád?
- Nem foglalkoztam vele. Úgy voltam vele, hogy nagyon örülnék neki, de sok olyan volt már, hogy valakit nagyon esélyesnek tartottak és a mezőny végén végzett. Számomra az volta legfontosabb, hogy a színpadon hagyjam a lelkem és a szívem a nézőknek és közönségnek.
- Szinte lubickoltál a külföldi interjúk alatt…Ez minek köszönhető?
- Annak, hogy minden helyzetben nagyon tudatosan és agyban ott kellett lennem, mert nemcsak magamat képviselem, hanem az országomat is, ami amellett, hogy a legszebb dolog, amiről valaki álmodhat, nagy felelősség is. És persze inspirált az is, hogy mindenki ennyire szeretett minket.
- Mi volt a legkedvesebb és legrosszabb élményed?
- Rossz nem volt, mert csak jó dolgok történtek velünk és nem lehet csak egyet kiemelni. Az egész Eurovízió életem legnagyszerűbb élménye volt.
- Kit tartottál a döntőben riválisodnak?
- Bár voltak dalok, amik nagyon tetszettek, egyáltalán nem foglalkoztam mással csak magamra koncentráltam.
- Szakmailag tudtak újat mutatni?
- Új dolgokkal nem találkoztam. Magyarország zeneileg nagyon fejlett és jó producerei vannak. Szakos Krisztiánnal, a szerzőtársammal lehetőségünk volt egy dalszerző műhelyben megmutatni, hogy mi mit tudunk. Bár kaptunk magunk mellé más országokból dalszerzőket, ragaszkodtunk a saját elképzeléseinkhez. Azt akartuk megmutatni, mi magunk mire vagyunk képesek, azt gondolom ez sikerült is.
- Édesapád zenei producer Amerikában, de nem kérsz tőle segítséget…
- Ez igaz, mert azt gondolom, hogy csak akkor tudok igazán fejlődni, ha ennek minden állomását megélem. Nekem kell elesni és felállni, nekem kell sírni majd nevetni. Így lehetek igazán jó.
- Dánia és a résztvevő országok nagyon liberálisak, ezekkel nem nagyon foglalkoznak. A felmenőm, Kállay Miklós volt magyar miniszterelnök, jobban érdekelte őket.
- Olvashattuk, hogy az első próbán kifogásolták, hogy atlétában léptél a színpadra? Mit szóltál ehhez?
- Ez egy hangbeállás volt, nem próba. Minden próbán a fellépő ruhámban álltam a színpadra.
- Nehezen viseled a negatív kritikát?
- Egyáltalán nem, mert az is egy vélemény és van, amelyikből tanulni lehet. De szerintem a póló kifogásolása nem az.
- Sikerült valakivel barátságot kötnöd, ha igen kivel?
- Igen, itt nem volt nehéz, mert mindenki igazán nyitottan és kedvesen viselkedett. A verseny előtt, otthon az azeri és az albán énekessel már találkoztam, és kint is sokat beszélgettem velük, sajnáltam is mikor Albánia kiesett.
- Magaddal vitted a klipben is szereplő macit. Emlék a gyerekkorból vagy kabala?
- Nem, ez nem az én macim, hanem az egyik táncosom testvérének a macija, de valóban ő a mi kabalánk. Mindenhova vittük. Még a vidámparkba és az étterembe is.
- Az egyik fotón Szakos Krisztiánnal egy lefestett furgon előtt állsz, a másikon kutyát sétáltatsz, milyen apropóból?
- A kutyás kép egy menhelyen készült. Mivel szeretem az állatokat, nagyon fontosnak tartom, hogy a kóbor állatokat az emberek befogadják és ápolják, így elvállaltam a látogatást. De a furgon egyszerűen csak vicces volt.
- Mi fogott meg a dán fővárosban?
- Ezen egyáltalán nem gondolkoztam, mert szerintem Budapest sokkal szebb.
- Boldog vagy?
- Nagyon! Hatalmas megtiszteltetés ott lenni, ezért nem is foglalkoztam a döntő előtt az esélyekkel. Minden pillanatban csak a színpadon lévő három perc volt a fejemben, hogy én és a csapatom a legjobbat hozzuk ki magunkból.
- A döntőre édesapád is megérkezett. Sokat jelentett Neked?
- Nagyon örültem neki, hogy itt volt velem. Lelkileg rendkívül nagy erőt ad, mikor mellettem van, mert a zenében tőle kapom a legnagyobb energiát. Büszke vagyok rá.
- Ki kérted a véleményét a dallal vagy a színpadi produkcióval kapcsolatban?
- Nem, mert igazából nem szoktam. Nekem a puszta jelenléte számít, az elég.
- Magyarország eddigi legtöbb pontja. Elégedett vagy az eredménnyel?
- Igen, abszolút. Sok országtól most kaptunk először pontot. Ilyen még sosem volt, és erre nagyon büszke vagyok.
- Hogyan tovább?
- A legfontosabb most az, hogy kijövünk egy új dallal, ami ígérem olyan egyedi lesz, mint az eddigiek. Nagyon sok országtól kaptam meghívást, aminek szeretnék eleget tenni, mert azt gondolom, Európa most már felfigyelt ránk és végre hall minket...
