Kállay-Saunders nagy álma részben már teljesült kedden: felállhatott az Eurovíziós Dalfesztivál színpadára Koppenhágában. A B&W Hallerne hatalmas méretű épületében berendezett aréna láttán a Magyarországot képviselő Kállay-Saunders Andrásnak
elakadt a lélegzete:
„Mikor beléptünk a küzdőtérre elakadt a szavam,
lélegzetelállító a hatalmas tér. Mindenfelé lámpák, kivetítők, kamerák. A
következő meglepetés akkor ért, amikor nekikezdtünk a próbának: a
hangtechnika is kitűnő. Nagy energiát adott nekem ez az élmény, alig
várom, hogy újra próbáljunk”.
A technikai, smink és színpadi próba után sajtótájékoztató és egyéni interjúk következtek, ahol sokan érdeklődtek a Running című dal üzenetéről és keletkezéséről.
„Nagyon
jól esik, hogy az emberek törődnek a dalom üzenetével, hiszen a
családon belüli erőszak komoly téma, amiről sokszor nem könnyű beszélni.
Remélem, hogy a Running üzenete eljut a világ minden pontjára az
Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően!”- mondta a helyezéssel nem foglalkozó András, aki május 6-án áll színpadra az első elődöntőben.