Nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Szerbia.
Az RTS Kollégiuma a közlemény szerint azért döntött így, mert
az állami televíziónak nincs pénze arra, hogy a koppenhágai szerb
részvétel költségeit biztosítsa.
"Szerbia önálló országként 2007 óta vett részt a versenyen,
fellépői sorozatosan jól szerepeltek, 2008-ban pedig a verseny
házigazdája volt, s mint ilyen, szervezési és műszaki szempontból is
olyan új mércéket állított fel, amelyek ma is példaértékűek az
eurovíziós közösségben” – áll a tájékoztatásban.
Az utóbbi években a magas költségek, az anyagi nehézségek és a gazdasági válság miatt több ország is kiszállt a versenyből.
A szerb köztévé a következő években akkor tudja biztosítani a
részvételt, ha stabil és megfelelő mértékű lesz a pénzügyi támogatása -
olvasható a dokumentumban.