Dancs Annamari életét mindenben a kettősség jellemzi. Többek közt erről is énekel majd az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében. A csinos énekesnő számára nem idegen a versenyek közege, hiszen már többszörös indulónak számít. 2008-ban az Aranyszarvas Fesztiválon mutatkozott be, ahol Romániát képviselte a harminc előadót számláló mezőnyben. – Erdélyi magyar lányként hatalmas megtiszteltetés volt, hogy szülőhazámat képviselhettem. Azóta is nagy becsben őrzöm az itt nyert közönségdíjamat. Két év múlva pedig már román színekben az Eurovízióra neveztem, de végül inkább a Marica grófnőt választottam a bukaresti operettben.
Miután pedig már kettős állampolgár vagyok, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy idén már magyar versenyzőként próbálok szerencsét. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett velem fogatni, amikor megtudtam, a húsz között vagyok. Ha pedig én képviselhetném az Eurovíziós Dalfesztiválon 2012 -ben Bakuban Magyarországot, az életem egyik legszebb napja lenne – mondta a fekete hajú lány, aki az Operettszínház művészeivel és támogatásával január 28-án lép színpadra, hogy bebizonyítsa, helye van a nyolcas döntőben.