A te dalodat is beválogatták az Eurovíziós Dalfesztivál 2012 -es elődöntőjébe. Milyen emlékeid vannak a versenyről?
Tolvai Renáta: Kiskorom óta nézem az Eurovíziós Dalfesztivált, így már Erdélyben követtem, mindig volt kinek szurkolni. Nagyon tetszett az egész fesztivál, igaz sosem gondoltam, hogy eljutok odáig, hogy egyszer én is megpróbálok elindulni ezen a versenyen. Honnan jött az ötlet, hogy most, 2012-ben elindulj?
A szerzők, akikkel az első albumomon dolgoztam, azt mondták, csináljunk egy dalt az Eurovízióra! Bementünk a stúdióba, és megcsináltuk. Ha nem jutok tovább, vagy nem én megyek Bakuba, akkor is próbáljuk meg, ez a dal akkor is jó lesz. Így álltunk neki.
De gondolom az az álmod, hogy rád szavazzanak a legtöbben és te juss ki...
Persze. Azt szeretném, ha szavaznának rám, ha tényleg szeretik a dalt. Ez itt nem az énekesek, hanem a dalok versenye, emiatt nagyon fontos a szöveg is. Ez a szám kifejezetten erre a versenyre íródott, de akár továbbjutok, akár nem, akkor is lesz egy angol verziója is.
A dalt a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában is elénekelted, mit lehet róla tudni?
A dal címe: Élek a szemeidben. Arról szól, hogy az embereknek össze kell tartaniuk. Világbéke, fénysugár... az élet szépségeit szerettük volna kihangsúlyozni.
A szerelmed, Kállay-Saunders András is nevezett a versenyre. Támogatjátok egymást, mint egykori Megasztárosok is?
Igen, hiszen nemcsak András, de Kökény Attila is nevezett. Abszolút támogatjuk egymást, egyáltalán nem vagyunk riválisok vagy egymás ellenfelei. Én annak is ugyanúgy örülnék, ha András jutna ki, mintha én mennék, és ez kölcsönös. Tanácsokat adunk, segítünk egymásnak, meghallgatjuk egymást, megnézzük egymás produkcióit. Szerintem az a jó, hogy ez így működik, még, ha versenytársak is vagyunk.
Hamarosan indul a Megasztár6 újabb szériája. Milyen érzések törtek elő belőled, amikor megtudtad?
Egyből eszembe jutott, milyen volt. Kicsit nosztalgiáztam, minden nap visszasírom azt a versenyt! Szerintem az volt életem eddigi leggyönyörűbb periódusa. Egy élményekkel teli álomvilág: aki bekerül, biztosan ugyanezt fogja érezni, mint én. A Megasztárban a legnagyobb sztárnak érezheted magad.
A Megaházban pedig nemcsak barátokra leltél, megtaláltad a szerelmet is... Nagyon örülök, hogy nemcsak Magyarországra, Budapestre, de egy ilyen versenybe csöppenhettem bele, ahol nagyon sok barátot szereztem és persze Andrást is megkaptam, akit azt hiszem, hogy Isten küldött nekem. Nagyon örülök, hogy ennyi mindent nyertem.
2010-ben megkaptad az Év női hangja címet is a tehetségkutatóval, ismert lettél, most pedig talán itt az uurovíziós lehetőség. Vannak még további tervek? Jelenleg valóban az uurovíziós kijutás a legfőbb célom, de a legnagyobb álmom az lenne, ha világsztár lehetnék és valóban mindenki megismerhetne. Tudom, hogy ezért nagyon sokat kell még dolgoznom, de nem fogom hagyni magam, míg nem sikerül.
Elmondhatjuk, hogy abszolút a zenei karrieredre koncentrálsz, vagy vannak magánéleti célkitűzéseid is?
Abszolút a zenére koncentrálok most, semmi más nincs a fejemben. Persze nagyon fontos, hogy a magánéletem is létezzen, a családommal és Andrással is együtt tudjak lenni. Kombinálom a kettőt, megpróbálok egyensúlyt tartani.