Puskás Peti is tagja annak a húszfős csapatnak, akik közül kikerül az idei Eurovíziós Dalfesztivál 2012 magyar képviselője. A fiatal fiúval a tehetségkutatókról beszélgettünk.
A fiatal előadó elárulta nekünk, hogy nem volt célja bekerülni a versenybe, pusztán jó időben fejezte be új számát, de persze nagyon örül a jelölésnek: „Ezt a számot már nagyon régen, legalább fél éve írtam, de úgy éreztem, hogy most jöt el a pillanat, hogy újra elővegyem, és végleg befejezzem. Emellett nagyon örülök, hogy beválasztottak a legjobb húszba.” Petit 2005-ben választották be a Megasztár harmadik szériájába. Ugyan még nem teltek el évtizedek, mi mégis felelevenítettük a verseny előtti időket: „Persze, hogy emlékszem, hogy honnan indultam. Nem felejtem el, amikor például ott ültem az egyetemi padban, stilisztikát tanultam, és közben arra gondoltam, hogy egyáltalán nem ezzel akarok foglalkozni, hanem zenész szeretnék lenni. Egyik nap pont ezen gondolkoztam, hogy most már hetedik-nyolcadik éve csinálom. Furcsa érzés.” „Kicsit sajnálom a most tehetségkutatókban résztvevő énekeseket, sokkal nehezebb érvényesülniük, mint nekünk anno. Régebben csak egy tehetségkutató volt, ráadásul nem minden évben, az embernek volt ideje kiteljesedni. Én például egy évet vártam, amíg megjelent az első lemezem. Ma már nincs erre idő, amint vége van a versenynek, slágert slágerre kell hozni, hogy fenn tudjon maradni egy előadó.” – mondta el véleményét Puskás Peti.