Mint minden Eurovíziós Dalfesztivál után, most is összecsaptak a vélemények. Sokan indulatos véleményüknek adnak hangot az Eurovíziós Dalfesztivál
magyarországi hivatalos Facebook-oldalán. Ugyan egyöntetűek a
vélemények abban a tekintetben, hogy Boggie hangja káprázatosan szép, ám
mindenki keresi az okokat, hogy miért nem sikerült előkelőbb helyezést
elérnünk a versenyen. Mint minden évben, idén is sokan úgy vélték, hogy politikai okok
mentén, a nemzetek közötti szimpátia alapján dől el, ki nyeri az adott
évben a versenyt.
"Ez nem Bogin múlt, mindenféle dallal jelen voltunk már a dalfesztiválon, szinte minden stílusban, ez a politika... Hiába beszél bárki, hogy gyenge volt a dal, ha a svédek éneklik vagy a dánok, hollandok, tök mindegy, ki, akkor megnyerik, mert milyen igaz, és pont arról szól, ami most folyik" – írta egy fiatal lány, ám nem ő az egyedüli, aki ebben látja a kevéssé jó helyezés fő okát.
Más ezzel igyekezett nyugtatni a kedélyeket: "Hollandia be sem került... Na és akkor? Megmutatja magát minden ország, szép is lenne, ha mindenki első helyezett lenne" - írta egy higgadt hangú hozzászóló.
Ám nem ez az egyetlen ok, amivel magyarázzák mások az eredményt, hiszen akadnak, akik magát a dalválasztást, mások pedig a "show-tlanságot" teszik felelőssé.
"Sajnos várható volt a helyezésünk... (és ez most nem a politika miatt!), hanem a dalunk gyengesége miatt... És NEM azért, mert nem énekel szépen Boggie. Tehetséges..., de a dal nagyon gyenge, egysíkú volt" - írta egy fiatalember, ám többen is így vélekedtek.
"Mikor jönnek már rá a magyarok, hogy az Eurovíziót nem hanggal, hanem szimpátiával és kreativitással, meghökkentéssel lehet megnyerni? Állítólag mi vagyunk a legtalálékonyabb, legkreatívabb nép, akkor miért állunk csak úgy bénán a színpadon??" - írta egy elégedetlen néző.
"Természetesen senki nem kérdőjelezheti meg Bogi tehetségét, de egyetértek, hogy nem őt kellett volna küldeni. Ide show kell!" - írta egy másik hozzászóló.
Ám szerencsére nem csupán az elégedetlenek hallatják a hangjukat. Sokan nem is értik a felháborodást, hiszen úgy vélik, évről évre sikeresen szerepelünk az Eurovízión, hiszen akárhogy is nézzük, már több mint öt éve mindig bekerülünk a verseny döntőjébe, ami mindenképpen szép eredménynek számít.
Sokan pedig egyáltalán nem csalódottak, hovatovább elégedettek, és jó szívvel örülnek a sikernek, és gratulálnak az énekesnőnek: "Szép volt, Boggie, mi nagyon büszkék vagyunk rád!"