2005–ben és 2006-ban egy évet Párizsban töltött „jeune-fille au pair”-ként. Ekkor került közelebb a francia nyelvhez és kultúrához is. 2009 márciusában alapította meg a Csemer Boglárka Quartetet. 2011-ben Sebestyén Áronnal részt vettek az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának harmadik évadjában. A nagy nézettségnek köszönhetően sok rajongót szerzett magának, habár az első élő adásban távozniuk kellett a mezőnyből. 2012-ben a Quartettel felléptek a Művészetek Palotájának tehetségbörzéjén, a Jazz Showcase-en. A 2012-ben és 2013-ban megrendezett Országos sanzonversenyre is meghívták zsűritagként. 2014-ben emellett fellépett a francia Accordzeam zenekarral.
2012-ben kezdett el dolgozni első lemezén. Bogi addigra kiforrott stílusa igényelte a névváltoztatást, ezért a korábbi CSBQ (Csemer Boglárka Quartet) néven említés helyett az énekesnő a rövidebb, Boggie művésznevet kezdte használni. Ez egyúttal az énekesnő Franciaországhoz, francia nyelvhez való kötődését is jelzi.
A zenekar jelenlegi tagjai:
- Csemer Boglárka – ének
- Sebestyén Áron – billentyűk
- Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló, basszusgitár
- Szabó Tamás – dob
Az évek során már fellépett többek között Palya Beával, Fábián Julival, Tóth Viktorral, Barabás Lőrinccel, Tzumó Árpáddal és Sárik Péterrel is. Magyarországon kívül koncertezett: Franciaországban, Hollandiában, Szlovákiában, Ausztriában és az Amerikai Egyesült Államokban is.
2015-ben az énekesnő bekerült A Dal című eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Wars for Nothing című dalával. Először február 7-én a harmadik elődöntőben adta elő a dalát, ahonnan az este legmagasabb pontszámával jutott tovább a középdöntőbe. Egy héttel később február 14-én az első középdöntőben is ő kapta az este egyik legmagasabb pontszámát – Szabó Ádámmal holtversenyben az első helyen végeztek – így bejutott a verseny döntőjébe.A dalt utoljára a február 28-i döntőben adta elő, fellépési sorrendben másodikként Gájer Bálint That’s How It Goes című dala után, és a Spoon Keep Marching On című dala előtt. Boggie dala a zsűritől 24 pontot kapott, így másodikként került be a négyes szuperfináléba. A közönségszavazás lezárása után kiderült, hogy a legtöbb SMS szavazatot a Wars for Nothing című dal kapta, így Boggie nyerte a 2015-ös válogatót és ő képviselheti Magyarországot a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben.
Forrás: Wikipédi