Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Boggie nem szomorkodik, koncertezik
Csemer Boglárka Boggie számára hatalmas élmény volt a dalfesztivál és alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen. Az énekesnő, aki a huszadik helyen végzett a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, a szombati döntő után elmondta: szép emlék marad
számára a megmérettetés és a verseny előtti intenzív felkészülés.
Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időre már tele van a naptára, nyáron
és ősszel a koncertezésé lesz a főszerep. Boggienak a bécsi
döntőn a magyar rajongók mellett keresztszülei szurkoltak a stadionban.
Az énekesnő elmondta: előadására túlnyomórészt pozitív visszajelzések érkeztek,
leginkább azt emelték ki, hogy dala letisztult, egyszerű és őszinte, és
hogy kevés ilyen produkció volt a mezőnyben. A kritikusok elismerősen
beszéltek arról is, hogy a Wars For Nothing című számnak olyan üzenete van, amely ma sajnos igen aktuális. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója interjúban szintén azt emelte ki, hogy a magyar produkció mondanivalójával is kitűnt a többi induló dal közül. Úgy vélte azonban, hogy a mostani versenyen a nézők nem elsősorban a dalok mondanivalójára voltak érzékenyek és kíváncsiak. A
vezérigazgató szerint a magyar alkotások különlegességükkel mindig
kitűnnek a többi ország dalai közül, elég a két évvel ezelőtt induló
ByeAlex produkciójára gondolni, vagy Kállay-Saunders András tavalyi,
mély mondanivalójú Running című dalára.
Szabó László Zsolt
elmondta, hogy Magyarországon A Dal című műsor egyre népszerűbb a nézők,
a dalszerzők és az előadók körében egyaránt. A hazai megmérettetésnek
is köszönhető, hogy a magyar versenyzők az Eurovíziós Dalfesztiválon sem
okoznak csalódást - tette hozzá. Úgy vélte, ha arra kerülne sor, hogy Magyarország kapna lehetőséget a fesztivál rendezésére, miképpen az osztrák szervezés, úgy a magyar kreativitás is megállná a helyét Európában. Boggie személyében Magyarország
sorozatban ötödször jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az
énekes - akárcsak az elődöntőben - hosszú, marszala vörös színű ruhát
viselt, a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó
Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte. A Wars For Nothing
háborúellenes dal, amelyet az előadó Sebestyén Áronnal és Bori Sára
Helénével közösen írt. A dal végén a háttérben fegyverek zöld lombú fává
álltak össze. Csemer Boglárka Boggie
a döntőn huszonkettedikként lépett színpadra. A Wars For Nothing
koreográfiáját Tihanyi Ákos készítette, a látványért felelős kreatív
munkatárs Pócsik Henrietta volt. A versenyt a svéd Mans Zelmerlöw
nyerte a Heroes (Hősök) című dalával. A versenyző 365 ponttal győzött a
27-es döntőben, mögötte az orosz Polina Gagarina lett a második A
Million Voices-zal (303 pont), az olasz Il Volo trió és a Grande Amore
(292 pont) a harmadik. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a
tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A dalfesztivál
történetében hatodszor született svéd győzelem.