Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjén, a
zsűri pontszámai alapján Király Viktor harmadikként került be a
középdöntőbe.
Király Viktor 2008-ben lett az Év Hangja a Megasztár
győzteseként. Nővére, Linda sikerein felbuzdulva gondolta úgy, hogy
érdemes komolyabban foglalkozni a zenéléssel. Jelenleg ikertestvérével,
Benjaminnal a Face to Face formáció tagjai. Az Eurovíziós Dalversenyre
ugyanakkor – a korábbi évekkel szemben – ezúttal szólóban jelentkezett.
Versenydalának címe Running Out of Time, amiről Csiszár Jenő azt mondta: „Király Viktor a modern retrot grammra kikísérletezve, összerakva profi módon megcsinálta”.
Kovács Kati hozzátette: „még abba se tudunk belekötni, hogy angolul hogyan énekelsz”.
A kétség nélkül hibátlan produkciót a zsűri a maximális 40 ponttal jutalmazta.
A zsűri pontszámai alapján Szabó Leslie és Marge után Király Viktor harmadikként lépett be a középdöntőbe.