Az 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének végső
szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati első elődöntőben
tíz lesz látható-hallható, közülük hat jut a középdöntőbe, három a zsűri
választása, három a közönség telefonos voksai alapján.
A
műsorban Cserpes Laura előadásában az Úgy szállj, a Depressziótól a Csak
a zene, az Extensive-től a Help Me!, a Group'N'Swingtől a Retikül,
Hientől a The Way I Do, Király Viktortól a Running Out of Time, Lil
C-től a Break Up, Marge-tól a Morning Light, Szabó Leslie-től a Hogy
segíthetnék?, Oláh Ibolyától pedig az 1 percig sztár című dal hangzik
el.A Dal második elődöntőjét február 1-jén, a harmadikat 8-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a február 22-i döntőbe. A döntő nyolc dala közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az ide Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.