Az énekesnő január 7-én „Everything” címmel mutatta be vadonatúj
kislemez dalát, melyben újra szerzőként is részt vett. A felvételek és a
hangszerelés ezúttal idehaza készült. Linda az „Everything” című felvétellel már bekerült aközé a 30 versenyző
közé, akik január 25-étől ismét megküzdhetnek az Eurovíziós
Dalfesztiválra való kijutásért A Dal című magyar előselejtezőben. A
televíziós szereplésre az előkészületek és a színpadi show próbái már
javában zajlanak, miközben a grafikusok a LED falakon megjelenő vizuális
anyagon dolgoznak. Linda öccsével, Viktorral is felveszi majd a versenyt, hiszen mindketten bekerültek a legjobbak közé.
Linda így nyilatkozott a dalról: „Nagyon izgatott vagyok az
Everything című új dalom miatt. Néhány évvel ezelőtt Amerikában írtam
egy ottani szerzőtársammal közösen, ám annak ellenére, hogy tetszett,
végül a fiókban kötött ki, mert inkább egy másik stílusirányzaton
indultunk el. Az ok, amiért zeneileg fordulópontot jelentett ez az
elmúlt pár év, az az, hogy végre úgy érzem, önmagam lehetek, és
kifejezhetem, hogy ki is vagyok művészként, énekesként és dalszerzőként.
Ez az új irány mindig meghatározó eleme volt annak, aki vagyok, valami
olyasmi, amit én „rock ’n’ soul”-nak hívok. Izgalmas, szórakoztató,
dinamikus, és nagyszerű élmény lesz megmutatni ezt az oldalamat is a
versenyben.
Éppen egy új, egész estés show műsoron dolgozom, ahol a két zenei
világ, mely bennem él, végre EGY színpadon találkozik. Az Everything
egy kis ízelítőt ad abból, hogy milyen az ’egyik világ’… a ’másik’ pedig
már szintén úton van. ;) ”