Sikerrel debütált a rádiókban Running Out Of Time című új száma,
amelynek különlegessége, hogy a világhírű amerikai Run DMC raptrió
alapító tagja, Darryl DMC McDaniels (49) vállalta el a rapbetétet. Ezt egy szerencsés véletlennek és a testvéreimnek köszönhetem, idézte
fel Király Viktor, arra utalva, hogy két hónapja az ikertestvére,
Ben szervezett egy bulit nővérüknek, Lindának.
Ben
egyik New York-i kollégája is eljött, és a haverját is elhozta, aki a
Run DMC menedzsere. Linda produkciójától el volt ragadtatva, és az én
dalaim is nagyon tetszettek neki, de nem beszéltünk meg semmit, csak
hogy majd valamikor együtt dolgozunk. Aztán, amikor elkészültem a
Running Out Of Time-mal, terveztem bele egy rapbetétet, és kiküldtem
Bennek, hogy keressen hozzá egy feltörekvő New York-i rappert, és
legnagyobb meglepetésemre ő megszerezte DMC-t, aki pénzt sem kért, és
két nap alatt készen volt. Az elképesztő történetnek ezzel nincs
vége, hiszen DMC ma Budapestre érkezik háromfős stábjával, hogy a klipet
is leforgassák az Eurovíziós Dalfesztivál válogatójába bejutott dalhoz
Galler András Indián rendezésében. Remeg a gyomrunk, mert olyan
speciális dolgokat kértek, hogy alig győztük beszerezni, még az
ásványvíz kupakjának a színére is ügyelnünk kell, magyarázta Király
Tamás, aki édesapa és menedzser egy személyben. Egy lesötétített
ablakú kisbusszal várjuk őket a reptéren, és természetesen ötcsillagos
hotelben lesznek egészen vasárnapig. Rég izgultunk ennyire, tette
hozzá, és erről most Viktor is tudna egy dalt énekelni.