Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Polyák Lilla többszörösen ünnepelt

Homonnay Zsolt nem tagadja: tenni kell azért, hogy a hétköznapok egyhangúságában is életben tartsák a szerelmet. A színész számára a múlt hét különösen fontos volt, mivel házassági évfordulójuk Polyák Lillával Valentin-napra esett, két nappal később pedig felesége névnapja volt.
Mikor a második gyerekünk, Bulcsú is megszületett, rájöttünk: nem szabad engedni, hogy megszokottá váljon az, hogy ott vagyunk egymásnak. Azóta szakítunk időt arra, hogy néha csak ketten legyünk. Olyankor elmegyünk lovagolni vagy motoros túrákra. Ezekre a programokra tudatosan készülünk, tervezünk - meséli a hot! magazinnak Homonnay Zsolt, aki nagyon zsúfolt napokon van túl, hiszen próbált és fellépett az Adagio-val, miközben a Viktória című darabbal bemutatója volt és szerepel az Elisabeth-ben és a Cigányszerelemben is.
Eközben felesége, Polyák Lilla sem unatkozott: Bécsben, Frankfurtban és Baden-Badenben játszott és dalával az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóján is jól szerepelt, férje már a középdöntőben izgulhat felesége sikeréért.