Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Második elődöntő

Erdei manó, Földet meglátogató ufó is volt a színpadon A Dal második elődöntőjében a jelentős dekoltázzsal érkezett Janicsák Veca és a meglepően laza Kállay-Saunders mellett. Rákay Philipet múltidéző bizsergés fogta el a tekerőlant hallatán, viszont pontszám-mutató szerkezete az elején elromlott. Novodomszky Éva egyszer el akart ájulni az izgalomtól (mi lesz akkor a döntőben?), de szerencsére talpon maradt. Wolf Kati is fellépett, nyomatta egy kicsit az MTV Szente Vajkot is, majd kiderült, hogy a zsűri által továbbvitt hármas mellett mely három produkció ment tovább.
Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati második elődöntőben tíz volt látható-hallható. A műsorban ByeAlex előadásában a Kedvesem, Éliás Gyulától a Mindhalálig várni rád, Janicsák Vecától az Új generáció, Kállay-Saunders Andrástól a My Baby, Odett-től a Ne engedj el, Plastikhead és Gáspár Laci előadásában A szeretet él, Ramitól a Puzzle, Szabó Ádámtól a Hadd legyen más, Vastag Tamástól a Holnaptól és Völgyesi Gabitól a Csak te légy című dal hangzott el. Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor egymáshoz öltöztek, türkizkék-fekete kombinációban léptek a színpadra. 41 518 szavazat érkezett az első adás alatt, tudjuk meg, miközben a zsűri elégedetten integet.
Gáspár Laci és a Plastikhead kezd, a megasztáros szerint a szeretet univerzális, társai is elszórnak öt közhelyet fél perc alatt. "Bánt a világ" - énekli Gáspár Laci, talán nem mindig indokolatlanul. A dala valamennyire slágeres, a show viszont igen szegényes: László fehét hófehér zakóban énekel, miközben egy piros ruhás nő vonaglik körülötte. Rákay szerint elementáris erővel indult a műsor.
Rúzsa Maginak nagyon tetszett, Rákay masinája elromlott (valaki az állásával játszik az MTVA-nál), Rakonczai pedig megpróbált egy percben minél több szakkifejezést belegyömöszölni értékelésébe, nehogy a nézők is értsék. Odett a színpadon, a lány hangszíne kellemes, a dal pedig kellemesen jellegtelen, olyan 22. helyezéses. Rakonczai megint olyan hivatalos és karót nyelt, mint egy pénzügyminiszter, a saját anyjának sminkelt Rúzsa Magdinak megint nagyon tetszett a produkció. Csiszár Jenő szerint a dal elsőre az átlagfülnek érdektelen, de lassú méregről van szó, amely másodjára már hat. Philip kijelzője közben meggyógyult, nem rúgnak ki senkit ma ezért. Odett 43 pontot zsebelt be.
Szabó Ádám többet énekelt, mint harmonikázott - pedig utóbbihoz jobban ért. Csiszár szerint a színpadi produkció negatívan hatott az előadásra (hatalmas kockákat pakolgattak a táncosnők), Rakonczai szerint pedig kellett volna egy jó szóló, de meglepte őt a Csillag születik egykori énekese. Rúzsának ez nem jött be, szűkmarkúan csak hat pontot osztott, 34 ponttal kullogott le a színpadról a harmonikás.
Magdi romantikusra zsűrizte magát
Völgyesi Gabi a képernyőn egy középtempós dallal. Lehetne lazábbra is venni a show-t, jó lenne egy poénos fellépő, együttes. Egyelőre annyi a humor a műsorban, mint egy családi kriptában.
Rúzsa Magdi a fellépő különleges kisugárzását dicséri, Walkó Csaba szerint tipikusan utazós dal volt, amelynek kellett volna egy katarzis a végére. Rákay kilencet adott, Csiszár nyolcat, akárcsak Rakonczai. A volt Megasztár-győztes újra gáláns, tíz pontot szórt el.
Éliás Gyula - aki sok megasztáros és X-faktoros előadó énektanára volt - tud énekelni, ebben nem is kételkedett senki. Rúzsa Magdi szerint feladta a matekházit, Csiszár világszínvonalú hangot emlegetett, és szerinte a világon minden harminc fölötti nőt meg lehet kapni Éliás dalával. Magdi továbbra is gáláns, tízet adott, de az összesítés alapján Gáspár Laci vezet az egészen minimalista látványvilággal.
Rami is végzett, legalább egy gyors és modern dallal próbálkozott. "Magdi romantikusra zsűrizte magát, de én rosszkedvű vagyok" - morogta Walkó, akinek a refrén is hiányzott. Rakonczainak viszont erotika kellett volna, és egy kedvesebb dalt várt volna tőle. Alig 27 pontot kapott Rami, ezzel nemhogy Malmöbe, de Vácra sem nagyon jut el.
Vastag Tamás egy dallamos, slágeres lassúval volt színpadon. Csiszár szerint "érik a kiscsávó", Rákay úgy látja, hogy egy igazi eurovíziós dalt hallhattak a nézők. 43 pontja lett az ifjabb Vastagnak, ezzel a harmadik helyre jött fel.
ByeAlex egy kifejezetten kellemes dallal volt színpadon, hangulatában is erősen eltért a korábbiaktól. Rakonczai szerint az előadó egyfajta ufó, és örül annak, hogy egy majdnem ismeretlen ember is felléphet egy ilyen show-ban. Walkó erdei manóhoz hasonlította, és végre elégedetten nyilatkozott róla. Rákay dicsérte, de csak nyolcat adott, a végén a szakállas-szemüveges srác 43 pontot gyűjtött, ami nem rossz.
Walkónak bejött az X-faktoros lány
Janicsák Veca első saját számát hozta el, csinos volt és csábos, elég hatásos produkcióval rukkolt elő. Csiszár monumentálisnak találta, a refrénen belüli intonálást furának vélte, Rákayt múltidéző bizsergés fogta el a tekerőlant hallatán - ő úgy érezte, hogy bonyolult lett a dal, túl sok mindent tettek bele. "Nagyon jó csaj vagy" - bólogatott Walkó elismerően. Ennek ellenére főleg három nyolcast is beszedett, ezzel csat ötödik helyre csúszott, holtversenyben.
Annyiban mindenképp jobb A Dal, mint az X-Faktor, hogy itt nem könyörögnek percenként a nézői szavazatokért, kevesebb a ripacskodás, és Ördög Nóra nem sikítja mámorosan a felépők nevét, túlordibálván az alapzajt. Slágeres, hallgatható dallal volt a színpadon Kállay-Saunders. Rúzsa Magdi boldogan, fülig érő szájjal vigyorgott, neki nagyon tetszett a dal, Csiszár pedig nemzetközi szintű előadóként definiálta az egykori megasztárost. Megszórták tízesekkel, 48 ponttal átvette a vezetést. Ő és Gáspár Laci továbbjutott biztosan. "Lassan én is elájulok" - jelentette be drámaian Novodomszky Éva, miközben Rákay gyilkos helyzetet emlegetett, mivel holtverseny alakult ki a harmadik helyen. A zsűri végül Odettet pöckölte tovább, a műsorvezetők pedig azon lelkendeztek, hogy az első adás alatt érkezett voks Jordániából, Dániából, Ausztráliából. Wolf Katit láthatták a nézők, az MTVA pedig népszerűsítette egy picit a közmédia kis kedvencét, Szente Vajkot. A reménykedő hetes épp voksokért kuncsorog, de csak bágyadtan "húúúznak" a felszólításra. A középdöntőbe jutott - nézői szavazatokkal - Janicsák Veca, Vastag Tamás és ByeAlex. A Dal harmadik elődöntőjét február 16-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a február 23-24-i középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a március 2-i döntőbe. A középdöntőbe, majd a fináléba kerülő produkciók egyik felét a szakmai zsűri választja ki, a másik 50 százalékot a tévénézők telefonos szavazása határozza meg. A döntő nyolc dala közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmöben.