Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Kik a 2015-ös Eurovízió esélyesei?
Az elmúlt évek talán legszínesebb mezőnye jött össze a 2015-ös
Eurovíziós Dalfesztiválra. A május végén Bécsben megrendezésre kerülő
dalverseny elődöntőseinek dalait böngészve többen kiemelkednek, de nem
csak a tehetségükkel. Ennek valószínűleg köze van ahhoz, hogy a
rendezvény hivatalos mottója idén a Building Bridges, vagyis Építsünk
hidakat lett. Most egy pillanatra vonatkoztassunk el attól, hogy
mindenki országszimpátia szerint szavaz a produkció helyett, és
csemegézzünk az indulók között. Magyarországon talán a négy középkorú értelmi sérültből álló finn punkbanda, a Pertti Kurikan Nimipäivät indulásának
volt a legnagyobb visszhangja. A Finnországban nagyon népszerű
autistákból és Down-szindrómásokból álló együttesnek az ottani lakosság
szavazott bizalmat. A döntésük helyességéről megoszlanak a vélemények,
de az biztos, hogy mindenki számára maradandó élmény lesz majd az
előadásuk. Rajtuk kívül Lengyelország indulója, Monika Kuszynska
is erősen hat a nézők szociális és humán érzékenységére. Az egyik helyi
popzenekar énekesnője 2006-ban autóbalesetet szenvedett, részben
lebénult és kerekesszékbe kényszerült. Ezután sem adta fel az éneklést,
viszont a szólókarrierjére koncentrált. És ezt most az országa is
díjazta. Kuszynska azt mondta, hogy a szeretetért és toleranciáért
énekel majd, és megpróbálja összekötni a fogyatékossággal és az anélkül
élő emberek világát. Aztán ott van a grúz induló, Nina Sublatti, akitől
első pillantásra az ember hajlamos megijedni a sok tetoválásának, fekete
hajának, sötét ruháinak és gyilkos tekintetének bizarr kombinációja
miatt. A lány tehetségkutatót nyert az országában, és az albumát is
vitték mint a cukrot, ami nem csoda, hiszen a hangja egyszerűen
lenyűgöző. A dala, a Warrior is nagyon jól sikerült. Úgy tűnik, a Warrior nagyon népszerű idén, ugyanis egy másik induló, a Máltát képviselő Amber is
ezt a címet adta a dalának. Most fordul elő először, hogy két dalnak is
ugyanaz a címe egyazon évben. Az énekesnő tiszta hangja és nagyívű
előadása egész jó, de kérdés, hogy ez mire lesz elég. Amber egyébként
nem először áll az Eurovízió színpadán: 2012-ben az akkori máltai
induló, Kurt Calleja háttérénekese volt. Az Izrael által delegált előadó, Nadav Guedj számára
viszont nem csak dalfesztiválból lesz első az idei, hanem nagyobb
közönség előtt való éneklésből is. Nem csoda, hiszen a srác mindössze 16
éves. A Golden Boy című dal elég fiatalosra és lendületesre sikerült,
jól kitűnik a sok lírai szerzemény közül. Érdekesség, hogy Izrael
versenydala az Eurovíziós Dalfesztivál történetében idén először nem
tartalmaz héber nyelvű részt. Egy másik fiatal, a Beligumot képviselő 1996-os születésű Loic Nottet
a helyi Voice versenyzőjeként tűnt fel. Tudják, ez az a műsor, ahol a
zsűri háttal ül az előadóknak, és csak hang alapján döntenek. Lenyűgöző
előadásával, egyedi hangjával és mindent betöltő személyiségével gyorsan
belopta magát mindenki szívébe, a közönség kedvence lett. Ha Bécsben is
ilyen gyorsan megszeretteti magát, komoly esélyes lehet. Oroszország idén egy igazi bombázóval, Polina Gagarinával küzd
a győzelemért. A 28 éves tehetségkutató győztes kékszemű szőke és A
Million Voices című dala nem csak a mély mondanivalót és gyönyörű
énekhangot kedvelő közönség, hanem a férfiak szívébe is belophatja
magát. Azért valljuk be, őt szívesebben nézzük, mint a Babushkákat. Rendhagyó
módon, most az egyszer Ausztrália is képviselteti magát a 60.
Eurovíziós Dalfesztiválon. A malajziai születésű tehetségkutató
győztest, Guy Sebastiant küldik, akinek hangját sokan
Stevie Wonderéhez és Al Greenéhez hasonlítják. Ezért, és az
egzotikumáért is begyűjthet egy sor szavazatot. Az énekes automatikusan a
döntőbe jutott, a magyarázat szerint azért, hogy ne csökkentse a többi,
elődöntőkön résztvevő országoktól a döntőbe jutás esélyét. Végül, de nem utolsó sorban a magyar induló, Csemeg Boglárka Boggie és a Wars for Nothing is eséllyel indul. A korábban videoklipjével az egész világot letaroló magyar énekesnő dala saját bevallása szerint nagyon puritán és nem a mai divatot követi,
ennek ellenére gyorsan elér az ember szívéhez. A magyaroknak pedig
egyébként is jó szériájuk van az Eurovízión, Kállay-Saunders András
tavaly minden idők második legjobb magyar eredményével tért haza.