Az 57. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott húsz dal közül a mostani elődöntőben újabb tíz hangzik el, közülük négy jut a február 11-i döntőbe, amelynek győztese utazik a bakui nemzetközi megmérettetésre május 22. és 26. között.
A szombati adásban a versenydalok mellett Rúzsa Magdi is színpadra lép, ő az Aprócska blues című dalt énekli el, amellyel 2007-ben a kilencedik helyen végzett. Ugyancsak a színpadon zenél a Belmondo együttes.
Szavazni sms-ben lehet, a műsorban elhangzó nem emeltdíjas számra a világ valamennyi országából lehet voksokat küldeni. A visszaélések elkerülése érdekében egy számról legfeljebb tíz szavazatot fogad a rendszer. Az elődöntőkben a zsűri pontozása alapján az első három dal jut tovább a döntőbe, ezt követően indul az sms-szavazás, amelyben a többi hét előadóra lehet szavazni. Közülük a nézők által legjobbnak ítélt dal kerülhet negyedikként a döntőbe, így az első elődöntő továbbjutóival együtt összesen nyolc dal versenyez a győzelemért, az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon indulás jogáért február 11-én.
"Ismert, hogy az első elődöntőt visszatérő hanghibák zavarták, amelynek okait az MTVA megvizsgálta, a közmédia és a produkciót gyártó cég most szombatra már zökkenőmentes adásra törekszik" - közölte az MTVA.