Eurovíziós Dalfesztivál 2016 - Freddie lett a győztes!!!

Eldőlt, hogy melyik dal és előadóA Dal 2016 nyertese, aki képviselheti majd Magyarországot idén a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. A Duna és Duna World csatornán zajló versenyre 372 dalt neveztek, élő adásba összesen 30 került be, három elő- és két középdöntő után nyolcan maradtak versenyben, és végül. A legnagyobb esélyesnek a 25 éves Freddie tűnt már az adás előtt is, aki Pioneer című dalával a műsor elő- és középdöntőjét egyaránt megnyerte, és még a kizárást is megúszta. Akárcsak az egyik legjobb pontszerző, a 29 esztendős Petruska András, aki a plágiumgyanús Trouble in My Mind című dalával volt versenyben. A döntőben két magyar nyelvű dal hangzott el: Oláh Gergő a Győz a jó című modern cigányzenével versenyez, a szabolcs-szatmári Parno Graszt pedig a Már nem szédülökkel. A Kállay Saunders Band dalának címe Who We Are. Ha ez a produkció győzött volna szombaton, a rasszizmust gyűlölő Kállay-Saunders András lett volna az első magyar előadó, aki másodszor is képviselhette volna az országot az Eurovízión. Szintén a döntőben szerepelt Berkes Olivér és Tóth Andi féltékenységet gerjesztő duettje: az általuk előadott Seven Seas című dalt kétszer is a közönség juttatta tovább. Vásáry André a Why-t énekli, a döntőben az izgalmasan felturbózott Mushu nevű formáció pedig az Uncle Tom című szerzeményt adta elő.
Forrás: 24.hu