Eurovíziós Dalfesztivál - Vesztegetési vádak miatt szigorítanak az Eurovíziós Dalfesztivál szabályain

Tavaly Svédországban megkísérelték befolyásolni a végeredményt, így idén a rendezők akár három évre is kizárhatják a versenyből azokat az országokat, amelyek szavazási csalást követnek el.
Szigorít szabályain az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, az EBU, miután a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztivált vesztegetési vádak kísérték.

A rendezők akár három évre is kizárhatják a versenyből azokat az országokat, amelyek szavazási csalást követnek el. A döntés annak nyomán született, hogy kiderült: tavaly Svédországban megkísérelték befolyásolni a végeredményt, írta az EBU csütörtöki döntéséről a The Guardian internetes kiadása. A lap emlékeztet arra: a 2013-as verseny kapcsán Azerbajdzsánt vádolták meg azzal, hogy megpróbált szavazatokat vásárolni zsűritagoktól és telefonon szavazó nézőktől. A The Guardian felidézte, hogy állítólag litván diákokat fizettek le, cserébe mobilon leadott voksokért. Az EBU megállapítása szerint kísérletek történtek a szavazat befolyásolására, de ezeket a rendszer biztonsági elemei időben kiszűrték. Hozzátették: nem találtak bizonyítékot bármiféle szavazati csalásra a versenyben résztvevő műsorszolgáltatók vonatkozásában, és arra sem, hogy közülük bárki tudott volna ilyenről. Ahogy a futballklubok a fő felelősök szurkolóik magatartásáért, mi tartozunk felelősséggel a résztvevő műsorszolgáltatókért, akiknek kötelességük elejét venni a szavazási rendellenességeknek, amelyek esetleg kedveznének országaiknak, fogalmazott Frank Freiling, a verseny kormányzó szervének elnöke. Egy litván weboldal a tavaly májusi malmői döntő napján tett közzé egy titokban rögzített felvételt, amelyen oroszul beszélő férfiak pénzt kínáltak fiataloknak, ha Azerbajdzsánra szavaznak, amely legutóbb 2011-ben győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon. Tavaly az azeri induló, Farid Mammadov a második helyen végzett 234 ponttal, a 281 ponttal győztes dán énekesnő, Emmelie de Forest mögött. A dalfesztivál szabályzatában 2009 óta érvényes, hogy a nézői telefonos szavazatokat, valamint a nemzeti zsűrik pontozását 50-50 százalékban veszik figyelembe. Az EBU tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a tisztább és átláthatóbb verseny érdekében az országok által delegált zsűritagok nevét ezentúl már a verseny előtt közölni fogják. Az Eurovíziós Dalfesztivált idén május 6. és 10. között Koppenhágában rendezik.