Kállay-Saunders
András Hétfőn utazik Koppenhágába, az Eurovíziós Dalfesztiválra. A Running című
számmal. 2014 május 6-án az első elődöntőben
lép színpadra, a döntőt négy nappal később rendezik.
"Nincsenek olyan céljaim, hogy túlszárnyaljam az
eddigi legjobb magyar eurovíziós szereplést. Azzal megyek ki, hogy a
lehető legtöbbet kihozzam magamból a versenyen. Hogy ez mire, hányadik
helyre lesz elég, az a nézők kezében van" - fogalmazott az énekes az
MTI-nek. Az eddigi magyar csúcs Bayer Friderika negyedik helye volt
éppen húsz évvel ezelőtt Dublinban.
Kállay-Saunders
András hozzátette: ha jól megoldják a produkciót és elégedett lesz
magával, akkor ez még annál is fontosabb, bejut-e a döntőbe vagy sem.
"Nem foglalkozom azzal, milyen egyéb szempontok befolyásolhatják az
eurovíziós szereplést. Én csak énekelek" -jegyezte meg.
A Running
témája komoly, a gyerekek elleni erőszak, egy szomorú, igaz történet,
amely az énekes egy amerikai barátjával esett meg. "Nem szokványos
eurovíziós dal, de szerintem éppen azért fognak figyelni rá az emberek,
mert nem olyan, mint a fősodor. Egyébként is szeretek különbözni az
átlagostól, mert egy énekes elvész, ha nem egyéni" - fogalmazott.
Kérdésre
válaszolva elmondta: meghallgatta a mezőnyben szereplő dalokat és azt
tapasztalta, hogy nagyon sokféle stílus lesz jelen Koppenhágában. "Talán
négy-öt olyan dal van, ami nekem igazán tetszik, közülük egyet emelnék
ki, a norvég Carl Espen Silent Storm című számát" - jegyezte meg.
Kállay-Saunders
Andrással tart a dalfesztiválra a Running társszerzője, Szakos
Krisztián, aki már rendelkezik eurovíziós tapasztalattal, hiszen
tavalyelőtt a bakui versenyen a Compact Discóban vendéggitárosként
működött közre.
"Most nem leszek színpadon, viszont a verseny
előtt és alatt adunk néhány kisebb akusztikus koncertet Andrással
Koppenhágában, ezeken gitáron fogom kísérni" - mondta Szakos Krisztián.
Kitért arra, hogy Kállay-Saunders
András profi színpadi ember és ez már nem az a szint, ahol bele kellene
szólni az ő produkciójába. "Ez egy erős produkció, készen van és hiszek
benne. A nézőtéren fogom követni a show-t és esetleg az intuícióit
fogom megosztani vele" - tette hozzá.
A Running előadása hasonló
lesz A Dalban látotthoz, ám néhány ponton változtattak, például a
kislány a macival nem lesz látható, mivel a verseny alsó korhatára, a 16
év kizárta az ő indulását.
"Ezt úgy fogjuk megoldani, hogy a
kislány szerepét a lány táncos, Likovics Alexandra veszi át, ő fog
beülni a zongorához. Sokkal több mozgás lesz a színpadon, nagyobb lesz a
hely" - magyarázta az énekes. Az első refrén előtt lesz egy kis zenei
alapszünet, akkor az énekes kisprintel a kifutóra és kezdődik a gyors
rész.
Szintén a produkció része és színpadra lép Koppenhágában
Nagy Tibor táncos, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor
Kyra. A koreográfia nehezebb lesz, ahogy az énekes fogalmazott, Kelemen
Kata emelt a szinten egy fokozatot. Kállay-Saunders
András fekete fellépő ruhája hasonlítani fog A Dalban látotthoz, de az
anyagán változtatnak. "A háttérvetítés legyen meglepetés, más lesz, mint
itthon" - jelezte.
Kállay-Saunders
András az első elődöntőben, május 6-án utolsóként, tizenhatodikként lép
színpadra. Aznap este énekel több olyan ország előadója, amely az
elmúlt években általában jó szerepelt, például Svédország, Oroszország,
Azerbajdzsán, Ukrajna és Hollandia képviselője.
"A Dal során is
előfordult, hogy utolsóként léptem a színpadra, akkor ez bejött,
szerintem ez jó, nekem tetszik. Azzal nem igazán foglalkozom, kikkel
vagyok egy elődöntőben, oda kell tenni magam és kész" - fűzte hozzá az
énekes.
Szóba került, hogy a tervek szerint a magyar eurovíziós
dalt külföldön, Londonban és Amszterdamban népszerűsítette volna, de
közbejött egy több mint két hetes lázas betegség, így ez nem valósult
meg. Ukrajnában, Beregszászon viszont fellépett, a Kárpátaljai Megyei
Magyar Drámai Színházban adott koncertet.
A Running szerzői, Kállay-Saunders
András és Szakos Krisztián Koppenhágában május 8-án egy songwriting
(dalszerző) workshopon is részt vesznek. "Meghívtak minket és szívesen
megyünk, a dalírás folyamatáról fogunk beszélgetni. Úgy hallottam, sokan
leszünk, lehetőség adódhat kapcsolatok kiépítésére, úgyhogy izgatottan
várom" - mondta az énekes.
Egyelőre nem tudni, ott lesz-e
Koppenhágában, megnézi-e fia produkcióját Fernando Saunders, a világhírű
amerikai dalszerző, producer, basszusgitáros, énekes, aki korábban Lou
Reed zenekarában is játszott. "Szeretne eljönni, de egy produceri
munkája éppen New Yorkba szólítja, úgyhogy bizonytalan, el tud-e repülni
a versenyre. Szereti a dalomat, tetszik neki, de nem szokott különösebb
tanácsokat adni, csak azt szokta mondani, mindig szívből énekeljek, ne
foglalkozzak mással. Soha nem kértem tőle segítséget a karrieremhez,
magam szeretnék mindent csinálni, és ő is azt szokta mondani, az a jó,
ha átélem az egész harcot, küzdelmet, ami az érvényesüléshez vezet. Nem
jó, ha az embernek minden az ölébe hullik" - jelentette ki Kállay-Saunders András.
Az énekes első stúdióalbuma nagyjából megjelenésre készen áll, a dalokat a Running dalszerző párosa jegyzi.
"Megvárjuk
az eurovíziós szereplést, annak színeit, hangulatát, és ahhoz képest
döntünk a végleges változat mellett. Tavaly nyár óta folyamatosan
dolgozunk, nem kell félnünk attól, hogy ne lenne új sláger a
tarsolyunkban, de nincs kiadói nyomás mögöttünk. Elképzelhető, hogy a
koppenhágai két hét során is jammelgetünk és születhetnek új számok,
szeretnénk tíz nagyon erős dalt rátenni a lemezre" - fejtette ki Szakos
Krisztián az MTI-nek.
A koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválon idén 37 ország vesz részt, az elődöntőket és a döntőt az M1 élőben közvetíti.
MTI...