Eurovíziós Dalfesztivál 2012 - Pély Barnával az Eurovíziós esélyeket latolgattuk

Pély Barnával az Eurovíziós Dalfesztivál esélyeit latolgattuk. Az énekessel természetesen arról is beszélgettünk, mit gondol a villalakók produkciójáról, amikor is az ő dalát énekelték el.
„Megmondom őszintén, nem számítottunk arra, hogy ilyen erős lesz a mezőny. Egyszerűen csak volt egy jó ötletünk, egy jó időpontban együtt volt az Eurovízióval. Inspirált is minket ez az egész, egy jó ürügynek tűnt, hogy végre csináljunk közösen egy számot.” – mesél Pély Barna a dalversenyre összeállt nem mindennapi csapatról, melyben a United énekese mellett hazánk egyik legkiválóbb prímása, Pál István Szalonna valamint Pál Eszter népdalénekes is szerepet kap. „Ez a szám arról szólt, hogy egy jót muzsikáltunk, és ez jött ki belőle.” – teszi hozzá István. Nagyon-nagyon örülök, hogy ennyi jó nóta van. Igazából az történt, amire számítottam. Ugyan nem gondoltam, hogy ennyi jó lesz, de azt tudtam, hogy jó számok és előadók indulnak. Az, hogy ilyen erős a mezőny, azért is jó, mert több rétege van ennek a versenynek, így nagyon sokféle embernek, sokféle ízlésnek tetszhet. Pély Barna zenéje azonban nem csak az Eurovíziós Dalfesztivál 2012 kapcsán került reflektorfénybe: nemrég a Való Világ 5-villa lakói, Seherezádé és Attila adták elő a United egykori slágerét. „Természetesen láttam. In memoriam Keserű méz – ezt tudom hozzáfűzni. Nagyon jól esett, hogy United számot választottak, ezzel is öregbítve a zenekar hírnevét. Nagyon-nagyon fontos: ti is énekeljétek el hamisan a Keserű mézt vagy a Hófehér jaguárt, és híresek lehettek!” – mondta az énekes, nem kis iróniával a hangjában.