Bárki jelentkezhet az Eurovíziós Dalfesztiválra, a közönség is dönt a magyar indulóról

Nagy reményekkel indultunk minden évben az Eurovíziós Dalfesztiválon, jövőre újra fogunk. Az MTVA most a közönség bevonásával választja ki az előadót. 2011. szeptember 1-je után készült dalokkal lehet nevezni december 20-ig.   "Szerelem, miért múlsz?" - májusban a csapból is ez folyt, de hiába a sorozatos sikertelen magyar szereplések, a keserűség is múlik, így a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválnak újra nekifutunk. Ezt az MTVA képviselői december 1-jei sajtótájékoztatójukon jelentették be, ahol az is kiderült, a tavalyi kudarc oka az lehetett, hogy teljes káosz közepette kellett megszervezni a versenyt. Rákay Philip, az m1 és m2 intendánsa elmondta, hogy az utolsó pillanatban dőlt el 2011-ben, hogy indul magyar dal Düsseldorfba, ezért választották ki belsőleg Wolf Katit. Most viszont jó előre gondolkodtak, így bárki nevezhet, hogy Magyarországot képviselje a világ legnagyobb dalfesztiválján.
Az idei győztes, jövő évi vendéglátóhoz Bakuba az mehet majd, aki december 20-ig beküldi dalát, ám nem csak a hangzás a fontos, hanem a látvány is: előadóra és színpadra komponált pályaműveket fogad be csak a zsűri. A háromperces zeneszámokból aztán 16-ot választ ki a szakmai stáb, melyek januártól három kiválasztó-show keretében: két elődöntőn és egy döntőn versenyeznek egymással. Most a magyar nézők véleménye is számít majd, a végső kiválasztáson - melyen a legjobb nyolc méreti meg magát - a zsürorok mellett a közönségnek is lesz egy szavazata.
A nevezési feltételek egyik legfontosabb kritérium, hogy 2011. szeptember 1-je után készült dalok szállhatnak csak be, melyek nem tartalmazhatnak feldolgozást, még népdalbetétet sem.