Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - Szilvi és Dénes mindent megtesz, hogy megnyerjék A Dalt

Súlyos influenza miatt volt ágyhoz kötve az énekesnő, ám így is mindent megtesz, hogy Dénessel megnyerjék A Dalt. A páros mögött népes rajongótábor áll, Szilvi szerint sok köztük a fiatal lány.
A Dal adásaiban ­eddig kiválóan teljesítő páros igyekszik lendületben maradni, merthogy minden vágyuk májusban kijutni Malmőbe, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére. Szilvi és Dénes eltökéltsége példaértékű, főleg annak ismeretében, hogy a tizenhét éves énekesnő már próbál, pedig pár napja még súlyos betegen feküdt az ágyában.
Szilvit az influenza gyűrte le, az édesanyja pedig hazavitte a szülőfalujába, hogy a családja ápolja – napokig az ágyból sem kelt ki, és amikor szerdán először felült, azonnal a hangját próbálgatta.
– Nagyon rosszul voltam, és anyu hazavitt, amikor látta, hogy beteg leszek – mesélte erőtlenül az énekesnő még szerdán. – Ma tudtam felülni először, és gondoltam, elkezdek próbálni, mert muszáj gyakorolni. Fontosnak tartom, hogy a Dénessel közös dalunkat meghallgathassák külföldön is, mert gyönyörű üzenete van, miszerint „a szív mindent lát”.
Szilvi élete egyébként teljesen felfordult, mióta szerepelt a Voice-ban, Dénessel különleges kapcsolatot ápol, A Dal pedig leköti az idejét. Azt mondja, hogy beleszédül lassan, annyi minden történik vele.
– Megteszünk mindent a győzelemért – mondja, és hozzáteszi, hogy ha kijutnak a svédországi döntőbe, akkor egy régi vágya teljesül. – Először ülnék repülőre, még soha ­éle­temben nem repültem.
A két fiatal számára az is furcsa, hogy lépten-nyomon rajongókba ütköznek, és most kezdenek csak rádöbbenni, hogy mennyien szeretik őket. – Hihetetlen, hogy mindenki milyen kedves velünk, és csak jókat mondanak! – lelkendezik Szilvi. – Úgy érzem, tetszik az embereknek, amit képviselünk, és persze Dénesért rajonganak a lányok, de féltékeny nem vagyok rájuk. Dénes úgyis az enyém, amíg szól A Dal.
A fiatal énekes mindehhez hozzáteszi, hogy ő pont annyira maximalista, mint Szilvi.  – Akkor jöttem rá, hogy ugyanolyan elhivatott, mint én, amikor betegen is próbálni akart. Neki is az éneklés a szenvedélye – mondja Dénes. – A lányokról csak annyit tudok, hogy az osztálytársai irigykednek Szilvire, amiért velem tölti ­szin­te minden idejét. Én nagyon szívesen ­vagyok vele, hiszen összeköt minket a munka és a ­barát­ságunk. Csajozni pedig egyáltalán nincs időm.