Eurovíziós Dalfesztivál 2015 - Tatár Csilla debütálása az M1-en

Lezajlott A Dal 2015 első adása. A műsor nem csak azért volt izgalmas, mert kiderült, ki az első műsor továbbjutója, hanem amiatt is, mert ebben debütált a TV2-től átszerződött Tatár Csilla az M1-en. A 31 éves műsorvezető egy aranyszínű csipkeruhában állt a közönség elé, és bár láthatóan izgult, sőt, némi baki is becsúszott, azért igyekezett megoldani az élő adás kihívásait.
A Dal 2015-ben a legnagyobb újdonság, hogy a nézők applikáción keresztül adhatták le a voksaikat, helyesebben a szavazati pontszámaikat. 1-től 10-ig értékelhették az előadókat, a nézői pontszámokból vont átlag lett aztán az ötödik zsűritag-pontszám, mely hozzáadódott a négytagú ítészcsapat - Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő, Rákay Philip, valamint új tagként Pierrot - pontszámaihoz.
Akik követik a Rising Start, azoknak ismerős az applikációs szavazás. Ami azonban furcsa volt A Dal-alkalmazásban, hogy a rendszer lényegében sms-ben küldi el a csúszkán beállított pontszámot. Tehát ahányszor pontoz egy néző, annyiszor alapdíjas sms-t fizet - azaz ugyanolyan, mintha sms-ben küldte volna el eleve a pontszámot, bár tény, trendibb az appos megoldás. Ami még kiderült, hogy a zsűriben Pierrot a legszigorúbb ítész, általában ő adta a legalacsonyabb pontszámokat, és bizony nem rejtette véka alá a véleményét akkor sem, ha történetesen nem tetszett neki egy produkció. A három elődöntőben egyébként tíz-tíz előadó lép színpadra, közülük öt jut tovább automatikusan, a pontszámok alapján, és egyet, a hatodikat még a műsorban továbbjuttathatnak a nézők szavazással is azok közül, akik amúgy a pontszámaik révén nem kerültek a legjobbak közé.