Eurovíziós dalfesztivál Baku - A Compact Disco vasárnap utazott Bakuba

Vasárnap utazik az Eurovíziós Dalfesztiválra az azeri fővárosba a Magyarországot képviselő Compact Disco zenekar, amely a verseny első elődöntőjében, május 22-én adja elő a Sound of Our Hearts című dalt a bakui Crystal Hall arénában. Az Eurovíziós Dalfesztivál jó lehetőség arra, hogy az ember megmutassa magát Európában, sőt azon túl, hiszen több millióan nézik a kontinensen kívül is. Másrészt Magyarországra akarjuk irányítani a figyelmet, arra, hogy itt is készülnek jó dalok" - mondta Lotfi Begi, a Compact Disco tagja az MTI-nek. A hazai elektronikus zenei színtér tehetséges zenekara a februári magyar döntő megnyerésével szerzett jogot arra, hogy dalával képviselje az országot az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azeri fővárosban. A Compact Disco 2008-ban alakult, eddig két stúdióalbumot készített: a Steroid 2009-ben, a II-es lemez tavaly jelent meg a CLS Music kiadásában. A csapat tavaly Fonogram-díjat kapott mint az év hazai elektronikus zenei produkciója. A formációban Lotfi Begi (groove-ok, extra zenei sávok, effektek) mellett Pál Gábor billentyűs hangszereken játszik, Sándor Attila basszusgitározik és Walkó Csaba énekel.
Mint Begi kifejtette, meghallgatták a versenyen induló valamennyi dalt (összesen 42 ország indul Bakuban) és ezek 70 százaléka "tipikus eurovíziós hangzású szerzemény, vagyis mulatós, nagyon boldog dal", van ugyanakkor jó néhány szám, amely az ő tetszésüket is elnyerte.


"A brit induló, a 76 éves Engelbert Humperdinck annak idején édesanyám kedvence volt, persze ki tudja, talán ő lesz a titkos befutó, bár inkább viccnek gondolom, hogy nevezték. Sajnos azt látom, hogy a dalfesztivál színvonala évről évre romlik" - jegyezte meg az MTI kérdésére Lotfi Begi.
A zenész kitért arra, hogy a május 22-iki első elődöntőben történő fellépésükig több mint egy hetük van, ez elsősorban a szervezők által szigorúan beosztott időrend szerinti beosztás alapján fog eltelni. A Compact Disco a 15-ös rajtszámot kapta, az orosz induló után és az osztrák előtt lép színpadra.
"Minden induló több próbaidőpontot kapott, mi május 14-én és 18-án kerülünk sora. Először egy bemelegítő rész lesz, aztán próba már fellépőruhában, kamerák előtt és végül a helyi közönségnek is lehetősége lesz megnézni előzetesen a produkciót. Interjúkat fogunk adni, sajtótájékoztatókra megyünk és ha minden igaz, egy koncertet is tudunk kint adni" - sorolta.
A Compact Discóval Szakos Krisztián is Bakuba utazik, aki fontos szerepet játszott a Sound of Our Hearts utolsó simításainál, a keverésben, a hangszerelésben, valamint a dalhoz készült egyik remixben. Szakos Krisztián a 25 ezer nézőt befogadni képes bakui Crystal Hall aréna színpadán is ott zenél Bakuban a csapattal, mellette egy vokalista, Wéber Helga lesz látható-hsokkal jobb annál. Terveztük, hogy egy ledfüggönnyel bevont Földgömböt helyezünk el a színpadon, de ez végül nem valósul meg, mert csak a nemzetközi szervezők engedélyével lehetett volna megcsinálni, de nagyon sok pénzt kértek érte. A kevesebb néha több, szerintünk a mi produkciónk van annyira erős, hogy e nélkül is megáll a lábán" - számolt be Lotfi Begi.
A Sound of Our Hearts és remixei már tizenöt országban jelennek meg, köztük Skandináviában, a balti államokban, Ausztriában, Olaszországban, Oroszországban, Bulgáriában, az egyik legnagyobb svéd kiadónál, a Family Tree Recordsnál, valamint a Mole-nál, amely Yonderboi albumait is gondozza Németországban. Lotfi Begi szerint továbbiak is beléphetnek ebbe a sorba a bakui produkciót látva.
"Optimista vagyok, rengeteg olyan visszajelzést kaptunk a külföldi szakmából, amely szerint bárhogy is szerepelünk a versenyen, a Sound of Our Hearts bekerül az európai zenei köztudatba. A jó bakui szereplést remélhetőleg segíti az az intenzív kampány, amelyet a környező országokban a magyarok lakta területeken, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken, valamint Londonban, Amszterdamban és Izraelben az elmúlt hónapokban folytattunk. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak minket és nagyon számítunk a határon túli magyarok szavazataira, beleértve a mintegy negyvenezer londoni magyart, valamint minden olyan honfitársunkat, aki egy másik országban él" - mondta a Compact Disco tagja.
Az elutazás előtti utolsó Compact Disco-koncert pénteken este lesz a fővárosi Corvintetőn.
Idén 42 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. A Magyar Televízió élőben közvetíti a helyszínről a elődöntőket és a május 26-iki döntőt.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Tavaly Wolf Kati a 22. helyen végzett a What About My Dreams? című dallal. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.allható.
"Lesz egy szép háttérvetítés, Szegedi Kata pedig egy új ruhaszettet készített számunkra a versenyre, amely hasonló lesz, fekete színű, mint amilyenben a magyar döntőt felléptünk, mégis úgy érzem, sokkal jobb annál. Terveztük, hogy egy ledfüggönnyel bevont Földgömböt helyezünk el a színpadon, de ez végül nem valósul meg, mert csak a nemzetközi szervezők engedélyével lehetett volna megcsinálni, de nagyon sok pénzt kértek érte. A kevesebb néha több, szerintünk a mi produkciónk van annyira erős, hogy e nélkül is megáll a lábán" - számolt be Lotfi Begi.
A Sound of Our Hearts és remixei már tizenöt országban jelennek meg, köztük Skandináviában, a balti államokban, Ausztriában, Olaszországban, Oroszországban, Bulgáriában, az egyik legnagyobb svéd kiadónál, a Family Tree Recordsnál, valamint a Mole-nál, amely Yonderboi albumait is gondozza Németországban. Lotfi Begi szerint továbbiak is beléphetnek ebbe a sorba a bakui produkciót látva.
"Optimista vagyok, rengeteg olyan visszajelzést kaptunk a külföldi szakmából, amely szerint bárhogy is szerepelünk a versenyen, a Sound of Our Hearts bekerül az európai zenei köztudatba. A jó bakui szereplést remélhetőleg segíti az az intenzív kampány, amelyet a környező országokban a magyarok lakta területeken, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken, valamint Londonban, Amszterdamban és Izraelben az elmúlt hónapokban folytattunk. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak minket és nagyon számítunk a határon túli magyarok szavazataira, beleértve a mintegy negyvenezer londoni magyart, valamint minden olyan honfitársunkat, aki egy másik országban él" - mondta a Compact Disco tagja.
Az elutazás előtti utolsó Compact Disco-koncert pénteken este lesz a fővárosi Corvintetőn.
Idén 42 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. A Magyar Televízió élőben közvetíti a helyszínről a elődöntőket és a május 26-iki döntőt.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Tavaly Wolf Kati a 22. helyen végzett a What About My Dreams? című dallal. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.